2010. december 09., 08:532010. december 09., 08:53
A Hargita megyei sürgősségi kórház alkalmazottainak egy csoportja november 3-án és 29-én szüntette be a munkát, először az elmaradt élelmiszerjegyeket, majd a 2009-től elmaradt 13. fizetést követelve. „A kórház vezetősége megérti az alkalmazottak elégedetlenségét, és el is fogadja tiltakozásukat, ha tiltakozásról van szó” – jelentette ki Demeter Ferenc kórházigazgató.
Hozzátette, kételkedik abban, hogy 50–60 személy spontán tiltakozásba kezd, főként ha tudják, hogy előbb vagy utóbb megkapják az elmaradt összegeket. „Mi úgy tudjuk kiosztani ezeket a pénzeket, ahogy az egészségbiztosítási pénztártól érkeznek. Máskor is volt késés, megadtuk, most picivel többet késtünk, de tudták, hogy meg fogják kapni. Még ha egyet is értünk az alkalmazottaink elégedetlenségével, azzal, hogy manipulálják az elégedetlen dolgozókat, már nem értünk egyet” – mondta Demeter, aki szerint ez egyéni érdekek érvényesítéséért történik, s a betegellátás rovására mehet. Hozzátette, a kivizsgálást követően szankciókra számíthatnak a tiltakozások kezdeményezői. Mint mondta, a Sanitas szakszervezet még nem válaszolt megkeresésükre, amelyben felkérték, foglaljon állást a tüntetésekkel kapcsolatban, 30 nap áll rendelkezésére ehhez.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.