Hirdetés

Szépen felújított házakat díjaztak Sepsiszentgyörgyön

Az 1940 előtt épített legszebb, majd felújított magánházakat díjazták Sepsiszentgyörgyön. A szépségversenyt az önkormányzat és a Kovászna Megyei Művelődési, Egyházügyi és Örökségvédelmi Igazgatóság hirdette meg. A felhívásra tizenegy háztulajdonos jelentkezett.

Bíró Blanka

Nagy Orsolya

2010. október 25., 08:362010. október 25., 08:36

A vetélkedő célja az volt, hogy minél több magántulajdonú régi épületet újítsanak fel a tulajdonosok olyan módon, hogy hasonlatos legyen az eredeti állapothoz. A kiértékelésnél figyelembe vették, mennyire őrizték meg a régi építkezési elemeket, hogyan rendezték a környezetét, és hogy a kerítés mennyire illik a homlokzathoz. A jelentkezők közül a zsűri négy házat választott ki, ezek tulajdonosait egyenként 2500 lejjel díjazzák, arra ösztönözve őket, hogy továbbra is inkább a drágább, de a környezetbe illeszkedő felújítást válasszák.

A négy legnagyobb pontszámot elérő ház: a Kossuth Lajos utca 12. szám alatti Bogáts-ház, Szabó Zoltán tulajdona. „Az önkormányzat parkot szépíthet, utcát javíthat, de a magántulajdonhoz nem nyúlhat, ezért fontos ez a verseny” – értékelte Antal Árpád polgármester, aki szerint a kezdeményezést a jövőben is folytatják. A legszebben felújított házak homlokzatairól készített fotók a Lábas Házban, kiállításon tekinthetők meg.



Omladozik a váradi palota

A járdára zuhant, és megsebesített egy nőt egy több méter hosszú tégladísz arról a váradi épületről, amelyet nemrég állványoztak fel. A Szent László tér 5-ös szám alatti ingatlan az első és egyelőre az utolsó azok közül, amelyeket az önkormányzat által biztosított támogatással újítanának fel. Mint arról beszámoltunk, a prefektúra közigazgatási bíróságon támadta meg a műemlékszabályzatot.

A főtér legrosszabb állapotban lévő társasháza több mint száz évvel ezelőtt épült, tetőzete leromlott állapotban van. „Sajnálatos, ami történt. A városvezetőség homlokzatfelújítási programjának nemcsak esztétikai célja van, a lakosok biztonságának érdekében is fontos. Jó volna, ha a prefektúra is részt vállalna a programban, és támogatná az önkormányzat erőfeszítéseit” – mondta Ilie Bolojan polgármester.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés