
Fotó: Krónika
„Barótról, Vargyasról és Sepsiszentgyörgyrõl is jelentkeztek már önkéntesek, így számításaink szerint akár harmincan-negyvenen is lehetünk a szombati munkán” – tájékoztatta a Krónikát Dénes Ildikó, a baróti székhelyû Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista- és Barlangászegyesület elnöke. Nem rejtik véka alá szándékukat, hogy egyre több embert, fõleg fiatalt vonjanak be ebbe az akcióba, tette hozzá a Vargyasi-szurdokot évtizedeken keresztül kutató és óvó, 2005-ben elhunyt egyesületalapító Dénes István geológus, barlangkutató özvegye.
Dénes Ildikó szerint nem is annyira a ritka szépségû karsztvidékre látogató turisták, mint inkább a távolabbi helyeken kirándulók szemetét kell kitakarítani a Vargyas-patakból. „Furcsának tûnhet, de a védett övezetbõl gyûjtött és gyûjtendõ szemét majdnem teljes egészében a távol esõ Kirujfürdõre és Szelterszfürdõre látogatóktól származik, a patak ugyanis onnan hozza le a beledobált mûanyag palackokat, zacskókat és minden elképzelhetõ egyéb hulladékot. Az emberek többsége a jelek szerint még mindig szeméttárolónak tekinti a patakok partjait és medrét” – ecsetelte lapunknak Dénes Ildikó. Reményét fejezte ki, hogy a természetvédelmi munkába egyre nagyobb számban bekapcsolódó önkéntes fiatalok hozzájárulnak majd a remélt szemléletváltáshoz. Ezt a célt szolgálja egyébként a hétvégi takarítóakció is. A vargyasi önkormányzat és a szénbánya szállítóeszközökkel, a sepsiszentgyörgyi mûanyaggyár zsákokkal segíti az akciót, estére pedig hatalmas bográcsgulyás várja a kalákázókat, árulta el Dénes Ildikó.
A baróti székhelyû Elveszett Világ Természetvédelmi, Turista- és Barlangászegyesület 2004 óta felügyeli szerzõdéses alapon a Vargyas-szorost. Az eddig ismert 122 barlangot magában foglaló szurdokban 998 hektárnyi terület áll védelem alatt. Az egyesület tagjai a völgy tisztán tartása mellett vízi átkelõket építenek és javítanak, turistajelzéseket és ismertetõ táblákat helyeznek el, tudományos feltárásoknál segítenek, ismertetõ anyagokat készítenek, szakmai találkozókat szerveznek, és belépési díjakat gyûjtenek, amelyet a terület gondozására fordítanak. Idén egy régi, vasból készült, ócska átjáró helyett fából készült gerendapallót építettek. Az egyesület látogatói központ létrehozására nyújtott be pályázatot. A védett övezet bejáratánál építendõ létesítményben a hegyimentõk és a természetvédelmi szakemberek számára irodákat és szálláshelyet, harminc fõnek vendégszobákat, egészségügyi szobát, elõadótermet, konyhát, étkezõt és illemhelyet rendeznek be. E célra Vargyas község önkormányzata díjmentesen 1000 négyzetméternyi területet adott 49 évre haszonbérbe az egyesületnek.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.