2010. augusztus 16., 08:452010. augusztus 16., 08:45
Az intézkedésekre az elmúlt napok igen magas hőmérséklete miatt volt szükség, így próbálják csökkenteni a rosszulléteket és elejét venni a fertőzési gócok kialakulásának a börtönökben. A cellák szellőztetése mellett a hűvösebb órákban növelik a szabad levegőn történő séták és sportolási lehetőség időtartamát.
Az őrök esetében csökkentik a munkaidőt, megfelelő felszerelést, zuhanyzási lehetőséget és napi 2–4 liter vizet biztosítanak. Folyamatosan biztosítják a vizet a fogva tartottaknak is, fogyasztásra és tisztálkodásra egyaránt, illetve ellenőrzik, hogy megfelelően tárolják-e az élelmiszert. Raed Arafat egészségügyi államtitkár-helyettes szerint csütörtök hajnali 5 órától pénteken reggelig 145-en estek össze az utcán a hőség miatt, és egy személy meghalt. Ez volt a hatodik haláleset az elmúlt héten, amelyet a kánikula okozott.
Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.
Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).
Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.
Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.
Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.
Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.
Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.
Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.