
Fotó: Lukácsi Lehel
Megalakult Csíkszeredában a Székelyföldi Regionális Tudományi Társaság (SZRTT), amelynek elsődleges célkitűzése szakmai fórumot biztosítani a regionális tudományok művelőinek, illetve hogy kutatásaikkal hozzájáruljanak a Székelyföld fejlesztéséhez – nyilatkozta érdeklődésünkre Geréb László, a társaság nemrég megválasztott elnöke.
2016. január 24., 19:262016. január 24., 19:26
A tervek szerint konferenciákat, tanácskozásokat is szerveznek, a kutatások eredményeit pedig különböző fórumokon ismertetik az érdeklődőkkel. Egyebek mellett a Székelyföld statisztikai vonatkozású meghatározásán is fognak dolgozni, amely gazdasági szempontból is lényeges: nem mindegy, hogy Maros megyéből földrajzilag mekkora részt kapcsolunk ehhez a térséghez, hiszen ennek függvényében változhatnak a különböző mutatók – magyarázta.
A tizennégy kutató által alapított társaságot Nagy Benedek csíki egyetemi oktató kezdeményezte, így a tagok többségét jelenleg is a Sapientia egyetem csíkszeredai karának oktatói adják, ugyanakkor gyergyószentmiklósi, sepsiszentgyörgyi és székelyudvarhelyi kutatókat is találunk a tagok listáján.
Többségében gazdasági szakemberek alapították a társaságot, de a tagok közt vannak történészek, földrajztudósok is. „Bárki beléphet közénk, függetlenül attól, hogy a regionalitással foglalkozó tudományok melyikében tevékenykedik. Azt szeretnénk, ha minél több területen készülnének kutatások, mert így részletesebb képet alkothatunk a Székelyföldről” – fogalmazta meg Geréb László.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!