
2010. március 16., 09:302010. március 16., 09:30
Az ünneplők megkoszorúzták Gál Sándor szobrát, majd huszárok és fúvószenekar kíséretében átvonultak a Mikó-vár elé. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulóján ünnepélyes keretek között felvonták a székely zászlót a megyeházára.
A kék-arany színű lobogót a megye zászlajának fogadta el nemrégiben a megyei önkormányzat, és Borboly Csaba tanácselnök szerint ezáltal „visszahelyezte jogaiba a közösségi jelképet”. „Mi most megyezászlónak is neveztük, mert Hargita megyét a Székelyföld szívének tudjuk, annak tekintjük, fejlődését, létét csak az egységes Székelyföld keretei között tudjuk elképzelni. Ezt jelképezi ez a zászló is” – jelentette ki beszédében Borboly.
Az elöljáró elfogadhatatlannak nevezte, hogy „saját nemzettársaink hadakoznak szimbólumainkkal”, és magyarkodásra szorul, ha ünnepeinken kitűzzük a magyar és a székely zászlót. „Aki nem gondol tisztelettel a zászlóra, az gyökértelen. Annak semmi sem szent” – jelentette ki a tanácselnök. Tamás József római katolikus püspök az Ószövetségből idézve – „Újítsd meg a jeleket!” – azon óhajának adott hangot, hogy „bennünk is újuljon meg ez a jel”. Sólymosi Alpár unitárius lelkész Koncz Zsuzsa ismert dalát parafrazálta, mondván, a most felavatott székely zászló legyen haragosa mindenféle szélnek.
„Ismerjük meg saját népünk igazságát, mert ez tehet minket szabaddá” – mutatott rá Sólymosi. Szatmári Szilárd református lelkész szerint a most felvont zászló „megtanít minket felfelé nézni”. A lobogó felvonása közben a csíkszeredai Cantatae énekegyüttes előadásában felcsendült az Ó én édes jó Istenem. A rendezvény végén az ünneplő tömeg pezsgővel koccinthatott a megyei elöljárók meghívására.
Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.