Székely Emese: hangsúly a nevelésen!

– Tud olyan esetről Erdélyben, ahol a régi egyházi iskola épületében működik a világi jogutód tanintézet, valamint az újjáalakult, szintén jogutódnak tekinthető felekezeti iskola is? 
– Sepsiszentgyörgyön ugyanebben a helyzetben van a Székely Mikó Kollégium, Szatmárnémetiben pedig éppen az okoz gondot, hogy külön épületben működnek. Mi itt házon belül oldottuk meg a problémát: 1994-ben a Bolyai keretében indult újra a református oktatás, majd 2000-ben szétváltunk. Természetes volt, hogy ugyanazon épületben maradjunk, hiszen mindkettőnknek megvan a létjogosultsága.

A Bolyai erkölcsileg, eszmeileg, a tudományosság szempontjából a hajdani kollégium jogutódja. Mi kevesen vagyunk. Ez nem is egyházi oktatás, amit mi művelünk, hanem egyházi jellegű oktatás, hiszen valójában állami intézményként működünk. Jobb megoldást nem látok: békésen együtt kell működnünk, mert egymásra vagyunk utalva, közös az adminisztrációnk is. Nálunk 450 diák tanul, ebből 230 tanul nappali tagozaton.

Az esti és a csökkentett óraszámú oktatásra igen nagy szükség van, mert most már szinte minden munkahelyen érettségi bizonyítványt kérnek a munkavállalótól, és bizony nagyon sok magyar ember nem rendelkezik ilyesmivel. Megható, hogy 40–45 éves emberek beülnek az iskolapadba. Ezek a tagozatok két éve működnek, de idén már nem hagyták jóvá az esti tagozatot. A nappali tagozaton évfolyamonként két-két párhuzamos osztály működik: a humán-teológia és a két tannyelvű angol osztály.

– Hátrányt jelent a Református Kollégiumnak, hogy lényegében ő a „kisebbik testvér”? 
– Horváth Gabriella tanárnő korábban a kollégium igazgatója volt, most a Bolyai igazgatóhelyettese, tehát ez valójában előnyünkre válik. A tanári karunk részben közös, így az órarendet és más programokat is meg kell beszélni. Kiegészítjük egymást.

– A mostani egyházi oktatás miben különbözik attól, ami félbeszakadt az államosításkor?
– Gyökeresen különbözik. Akkor az egyház messzemenően beleszólt a felekezeti iskolák működésébe. Újraalakulásunkkor az egyház speciális tanmenetet fogadtatott el a tanügyi minisztériummal, így nálunk szaktantárgyként tanítjuk a Bibliát. Ezen kívül kissé szigorúbb a belső rendszabályzatunk, mint a világi iskolában. Mi humán oktatásban részesítjük tanulóinkat, de ez nem kötelező, vannak olyan református iskolák, ahol a reáltantárgyakra helyezik a fő hangsúlyt. Nálunk a diákok több mint fele vidéki.

Tapasztalatunk, hogy ezek a gyerekek érettebbek, mint a városiak, de sajnos sokan nem tudnak románul, és évfolyamonként néhányan ezt a hátrányt nem tudják behozni az érettségiig. Az országban egyébként jelenleg 9 református tanintézet létezik. A Bibliát amúgy továbbra is nevelési eszköznek tartjuk. A szentírás beleépül a tanuló tudatalattijába, és látjuk a viselkedési másságot. A gyerekeink nevelhetőbbek, mint a más iskolák diákjai. Lelkiekben könnyebben eligazodó, kiegyensúlyozott emberek nevelése a célunk. 

– A városban azt lehet hallani, hogy a református kollégium diákjai öszszetartanak, jó közösség alakult ki az iskolában…
– Nálunk a kilencedikesek a legkisebbek. Amikor beiratkoznak hozzánk, már a tanév megkezdése előtt elvisszük őket a három napra a Bucsin-tetőre, egy úgynevezett öszszerázó kistáborba. A tanárok nagy része is felváltva meglátogatja őket. Ez már nagy lépés a közösségépítés felé. Nagy szerencsém van Enyedi Csaba lelkésztanárral, aki hihetetlenül sokrétű ember: énekel, gitározik, futballozik, maga mellé állítja a gyerekeket. Valódi animátor. Nagyon jó dolog, hogy beleszólásunk van abba, kit veszünk fel a felvételiző gyerekek közül, és abba is, hogy kik tanítanak a kollégiumban. Nagyon ragaszkodunk ahhoz, hogy a tanulók és az oktatók elfogadják a belső rendszabályzatot, s ha azt nem tartják be, akkor megválunk tőlük. 

– A református egyház nyújt-e valamit a kollégiumnak, illetve vannak-e speciális elvárásai?
– Az egyház évente bizonyos pénzösszeggel támogatja az oktatási folyamatot, illetve a különböző tevékenységeket, ebből például a versenyeken való részvételt, az útiköltséget finanszírozzuk. A tanárok bérét az állam biztosítja. Az egyháznak nincs ilyen elvárása, hogy csakis innen kerüljenek ki a későbbi teológushallgatók. De azért a tanulóink nagyobbik része később az emberközpontú, szociális, nevelő szakmákban helyezkedik el. Orvosira is jelentkeznek, de sajnos erre nem tudjuk őket eléggé felkészíteni.

– Magyarországon hogyan működnek az egyházi iskolák?
– Ott valódi egyházi tanintézetek működnek, amelyeket az egyházak tartanak fenn. Jó néhánnyal kapcsolatban állunk, főleg a miskolci Lévay József Református Gimnáziummal. Ott természetesen a gimnázium középiskolát jelent. Diákcsere is történt. Értékes együttműködést építettünk ki a budapesti Baár-Madas Református Kollégiummal. 17 diákunk féléves ösztöndíjasként járt náluk, ez nagyon sokat jelentett a tanulóinknak. Viszont tavaly véget ért ez a program, mert elhunyt az az erdélyi származású, svájci adományozó, aki finanszírozta ezt a többéves programot. Annak idején bolyais diákok is részt vettek benne.  

– A hazai egyházak miért nem törekednek arra, hogy valódi egyházi iskolákat működtessenek Erdélyben, a Partiumban? 
– Szerintem a román állam nem szívesen engedné ki a kezéből az oktatási monopóliumot. Romániában a tanügyi törvény nem szabályozza az egyházi oktatást, lényegében nem létezik felekezeti iskolarendszer. Nincs törvényes fedezete, így anyagi háttere sincs. Az egyház nem tudná felvállalni az iskolák kizárólagos fenntartását. Szerintem igazságtalan dolog lenne, hogy azok az adófizető polgárok, akiknek a gyerekei például hozzánk járnak, ne részesüljenek állami támogatásban. Így nekünk két gazdánk van, de lehet, hogy szegényebbek vagyunk, mintha egy gazdánk lenne.

Viszont létezik egyfajta védettség amiatt, hogy az egyház patronálása alatt működünk. Lényegében a társadalmi igény hozta létre ezeket a félig állami, félig felekezeti iskolákat. Persze inkább a szülők igénylik azt, hogy kissé visszafogottabbakká neveljük a gyerekeiket, hogy megóvjuk a káros hatásoktól. A tanulóknak is jól esik a fokozottabb odafigyelés. Sajnos a pedagógusképzés nem áll a helyzet magaslatán. Mi nemcsak a gyerekeket, hanem a nálunk oktató pedagógusokat is folyamatosan neveljük. Ennek az eredménye aztán meg is látszik az oktatási folyamatban. A tanárok kénytelenek más attitűdöt felvenni, mint ami a világi iskolákban uralkodik. Lényegében mi sokkal nagyobb hangsúlyt szeretnénk fektetni a nevelésre, arra nagy szükség van manapság.