
Godzsa Zsolt (jobbra) a panaszos társaságában
Fotó: Mezei Tímea
Figyelmeztető lövéseket adott le egy rendőr a hét végén a Szatmár megyei Avasújvárosban, az egyenruhás a sértettek szerint meg is vert egy roma férfit. Az esetről Godzsa Zsolt megyei tanácsos számolt be, aki a Krónika megkeresésére felvázolta, milyen lépéseket terveznek az igazságszolgáltatás érdekében.
2021. augusztus 04., 18:242021. augusztus 04., 18:24
Az eset súlyosságát jelzi:
Godzsa Zsolt RMDSZ-es önkormányzati képviselő – Szatmár első cigány nemzetiségű megyei tanácsosa – az Avasújvárosban történtekről a Krónikának elmondta, hogy szeretne igazságot szolgáltatni a „rendőri túlkapást” követően. Ügyvédekkel konzultál jogi tanácsokat kérve, és a közintézmények ajtaján is kopogtatni fog.
Elmondása szerint erre három hónapja is volt példa, amikor a szintén Szatmár megyei Petében három roma férfi ellen intézkedtek, de a célszemélyeken kívül „megvertek ötvenet, köztük gyerekeket is”.
A mostani avasújvárosi eset szálai szombat estére vezethetők vissza, amikor a helyi fesztiválon összetűzésbe keveredett két roma család. Godzsa Zsolt beszámolója szerint szóváltások közepette két nő egymásnak esett. Közbeléptek a csendőrök, akik állítólag ütéseket is kiosztottak. Vasárnap kora délután, az egyik érintett roma család férfitagja – állítása szerint – önvédelem céljából kést vett magához, és kilépett a házból. Vele ment az ötéves kisfia is. Három rendőr, köztük a helybéli őrs parancsnoka, megállította az utcán. A megyei tanácsos beszámolója szerint a férfi megkérte az egyenruhásokat, hogy szolgáltassanak igazságot, mert nem akar problémát generálni, viszont ha a rendőrök nem tesznek semmit, akkor ő fogja megvédeni a családját.
A verés nyomait mutatja a sértett fél
Fotó: Mezei Tímea
– közölte a Krónikával a Szatmár megyei tanácsos.
Hozzátette, hogy a rendszerváltás óta ilyenre még nem volt példa. Godzsa azzal egyetért, hogy a roma férfi hibásan cselekedett, amikor a kést magához vette, viszont erős túlzásnak találja, hogy emiatt a rendőrök szolgálati fegyverüket használták. Úgy gondolja, hogy az ötéves szemtanúnak az egész életére hatással lehetnek a történtek. „Mikor meglátogattam a családot, mondtam a kisfiúnak, hogy üljön be a kocsiba az apja mellé, és mutassa meg, hol történt az incidens. A gyerek reszketni kezdett, és csak az apja tudta megnyugtatni” – idézte fel Godzsa Zsolt.
Az egyik golyó egy lakóházba csapódott
Fotó: Mezei Tímea
A Szatmári Friss Újság az ügy kapcsán megszólaltatta a rendőrséget. A megyei rendőr-főkapitányság arról tájékoztatta a lapot, hogy a közbiztonság felügyelete közben három rendőr találkozott három roma férfival, és egy közülük azzal fenyegetőzött, hogy meg fogja sebesíteni egyik falubelijét.
A rendőrség sajtóosztálya a Szatmári Friss Újság azon kérdésére, hogy a második lövés valóban egy lakóház szobájába csapódott-e, nem adtak azonnali választ, mondván, utána kell nézniük. Néhány órára rá elismerték, hogy „valóban behatolt a lövedék egy nagyon magasan lévő ablakon, a kolléga a levegőbe célzott, de mozgásban volt, elmozdult a keze, s azzal együtt a golyó iránya is.”
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
2 hozzászólás