Hirdetés

Szántóföldek és utak víz alatt

•  Fotó: Rompres

Fotó: Rompres

Megyei és községi utakat, illetve több százhektárnyi mezőgazdasági területet árasztott el a víz Erdély több megyéjében a hétvégén. A hosszas esőzés miatt, melynek következtében több folyó is elhagyta medrét, az ország nyugati részén narancssárga, míg a többi megyében sárga riadót hirdettek.

Gazda Árpád

2008. március 10., 00:002008. március 10., 00:00

Hunyad, Arad, Maros és Temes megyék esetében ezeket ma 14 óráig meghoszszabbították a Fehér-Körös, a Kis-Küküllõ és a Berzava folyók bizonyos szakaszán. A helyi hatóságok homokzsákokkal próbálták megelõzni, hogy az ár a lakott területekre is behatoljon. Cristian David belügyminiszter tegnap arra figyelmeztette kilenc erdélyi megye – Hunyad, Arad, Maros, Temes, Bihar, Krassó-Szörény, Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs – prefektusait, hogy figyeltessék a folyók állását, és vészhelyzet esetén azonnal értesítsék a minisztériumot.

Arad megyében két megyei út és több tíz hektár szántóföld került víz alá, a Fehér-Körös elárasztotta a 708-as megyei út Décse és Koroknya, illetve Rékes közötti részét, ahol a 35 centiméteres vízszint megnehezítette a személygépkocsival való közlekedést. Décse környékén 50 hektár szántóföld is víz alatt áll. Bélnél a 793A megyei út 200 méteres szakaszát, Bélkirálymezõnél 25 hektár szántóföldet és legelõt öntött el a helyi patak. Hunyad megyében a Fehér-Körös több mint száz hektár felszántatlan területet öntött el, az árvíz nyolc, Alváca községhez tartozó települést érintett. Temes megyében tegnap a Berzaván volt a megengedettnél magasabb vízszint Gátaljánál.

Több kárt okoztak a kiömlött folyók Belsõ-Erdélyben is, Fehér megyében Mihálcfalva környékén öntött el többtíz hektár területet a helyi patak. Maros megyében a Kis-Küküllõ és a Maros miatt több száz hektár termõföld került víz alá. A prefektúra szerint az árvíz a legnagyobb kárt Kerelõszentpálnál okozta, ahol mintegy 500 hektár szántóföldet és legelõt, illetve egy községi utat öntött el. Magyarugránál 50, Radnótnál 20 hektár legelõt, illetve a Radnót–Lekence megyei út 200 méteres szakaszát árasztotta el a víz. Havadtõnél száz hektár szántóföldet és egy községi utat ért kár.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés