
Fotó: Rompres
2008. március 10., 00:002008. március 10., 00:00
Hunyad, Arad, Maros és Temes megyék esetében ezeket ma 14 óráig meghoszszabbították a Fehér-Körös, a Kis-Küküllõ és a Berzava folyók bizonyos szakaszán. A helyi hatóságok homokzsákokkal próbálták megelõzni, hogy az ár a lakott területekre is behatoljon. Cristian David belügyminiszter tegnap arra figyelmeztette kilenc erdélyi megye – Hunyad, Arad, Maros, Temes, Bihar, Krassó-Szörény, Fehér, Beszterce-Naszód és Kolozs – prefektusait, hogy figyeltessék a folyók állását, és vészhelyzet esetén azonnal értesítsék a minisztériumot. Arad megyében két megyei út és több tíz hektár szántóföld került víz alá, a Fehér-Körös elárasztotta a 708-as megyei út Décse és Koroknya, illetve Rékes közötti részét, ahol a 35 centiméteres vízszint megnehezítette a személygépkocsival való közlekedést. Décse környékén 50 hektár szántóföld is víz alatt áll. Bélnél a 793A megyei út 200 méteres szakaszát, Bélkirálymezõnél 25 hektár szántóföldet és legelõt öntött el a helyi patak. Hunyad megyében a Fehér-Körös több mint száz hektár felszántatlan területet öntött el, az árvíz nyolc, Alváca községhez tartozó települést érintett. Temes megyében tegnap a Berzaván volt a megengedettnél magasabb vízszint Gátaljánál. Több kárt okoztak a kiömlött folyók Belsõ-Erdélyben is, Fehér megyében Mihálcfalva környékén öntött el többtíz hektár területet a helyi patak. Maros megyében a Kis-Küküllõ és a Maros miatt több száz hektár termõföld került víz alá. A prefektúra szerint az árvíz a legnagyobb kárt Kerelõszentpálnál okozta, ahol mintegy 500 hektár szántóföldet és legelõt, illetve egy községi utat öntött el. Magyarugránál 50, Radnótnál 20 hektár legelõt, illetve a Radnót–Lekence megyei út 200 méteres szakaszát árasztotta el a víz. Havadtõnél száz hektár szántóföldet és egy községi utat ért kár. Hírösszefoglaló
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.