Hirdetés

Számos tanintézetet zárnak be a gyerekhiány miatt Erdély-szerte

Bár az új tanügyi törvénytervezetben szereplő fejkvótarendszer még nem lépett érvénybe, a gyerekhiány miatt már a 2010–2011-es tanévtől számos iskolát kell megszüntetni, és osztályokat kell összevonni. Ez a magyar tannyelvű oktatásra vonatkozóan is elkerülhetetlen, bár a megyei tanfelügyelőségek magyar szakemberei saját bevallásuk szerint mindent megtesznek annak érdekében, hogy minél kevesebb tanintézetre kerüljön lakat. Keresztély Irma szerint minden esetben a helyi önkormányzat dönt a tanintézetek további működtetéséről vagy esetleges felszámolásáról. Ha a polgármesteri hivatal vállalja ezek fenntartását, a tanfelügyelőség nem kezdeményezi a felszámolásukat.

Bíró Blanka

Szucher Ervin

Pap Melinda

Zahoránszki Brigitta

2010. augusztus 25., 08:422010. augusztus 25., 08:42

Kovászna megyében két elemi iskolát és egy óvodát kénytelenek bezárni a gyerekhiány miatt. Bár az alapelv szerint minden településen kellene működnie elemi iskolának és óvodának, ha nincs elég gyerek, ez nem tartható – mondta Keresztély Irma főtanfelügyelő. Így szeptembertől már nem nyitja meg kapuit a lisznyói elemi iskola, az uzonfűzesi óvoda és a csernátoni faluvégi kis iskola.

Keresztély Irma emlékeztetett: a háromszéki tanügyi rendszer átszervezése 2007-ben kezdődött, amikor hat egységet számoltak fel, a következő évben másik hármat zártak be. A megmaradt gyerekeket iskolabusszal szállították a községközpontba vagy a legközelebbi település iskolájába-óvodájába. Azóta sikerült egy kiegyensúlyozott iskolahálózatot kialakítani, de a gyereklétszám csökkenése miatt idén elkerülhetetlenné vált újabb iskolák felszámolása, magyarázta a főtanfelügyelő, aki szerint a fejkvótarendszer bevezetésével további iskolák, óvodák bezárására lehet számítani.

Beiskolázási kampány zajlik

Keresztély Irma szerint minden esetben a helyi önkormányzat dönt a tanintézetek további működtetéséről vagy esetleges felszámolásáról. Ha a polgármesteri hivatal vállalja ezek fenntartását, a tanfelügyelőség nem kezdeményezi a felszámolásukat, mondta. Kovászna megyében a napokban az iskolaigazgatók és osztályfőnökök otthonukban keresik fel azokat a fiatalokat, akik a nyolcadik osztály befejezése után nem akarják folytatni tanulmányaikat. A pedagógusok megpróbálják meggyőzni a szülőket és a gyereket, hogy végezze el a kötelező tíz osztályt. A megyében 92 diáknak kell pótvizsgáznia, és 111 nyolcadik osztályt végzett tanulót nem zártak le, ők vélhetően nem akarják folytatni tanulmányaikat. Ha ezek a gyerekek nem iratkoznak be kilencedikbe, négy osztályt nem tudnak megalakítani. A megyében a beiskolázási tervben 70 kilencedik osztály szerepel, de nem sikerült valamennyit betölteni. Tizenötben húszfősnél kisebb a létszám. Baróton, a Baróti Szabó Dávid-iskolában két kilencedik osztályt terveztek, ám ezekbe mindössze két-két diák iratkozott be.

Hargita megyében kilenc vidéki iskolát kell megszüntetni az új tanévtől, a gyerekek a községközpontokba ingáznak majd. Ferencz Salamon Alpár főtanfelügyelő szerint alaposan megvizsgálták mindenik tanintézet helyzetét, mielőtt a bezárásukról döntöttek volna. Zömében eldugott településekről van szó, ahol kevés a gyerek, és mostohák a körülmények a tanintézetekben, tette hozzá. Mint mondta, Székelymagyaroson, Bágyon és Lókodon óvodákat zárnak be, míg Csehétfalván, Medeséren, Hágótőn, Récefalván, Keményfalván és Bükkhavaspatakán az iskolákra került lakat. A főtanfelügyelő szerint az ezekben dolgozó pedagógusok más tanintézetekben folytatják majd pályafutásukat. Mint mondta, ahol a szülőket kellőképpen informálták a folyamatról, ott elfogadták a helyzetet, máshol azonban ellenezték a tanintézetek bezárását.

Hiányoznak az iskolabuszok

Az iskola-összevonások Maros megyében is elkerülhetetlenek. Dumitru Matei főtanfelügyelő szerint ősztől 25 tanintézetet zárnak be gyerekhiány miatt. Főleg a kis települések iskoláira és óvodáira kerül lakat, ahol már az előző években is összevont osztályok működtek minimális létszámmal. Ami a magyar tagozatot illeti, Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettes lapunknak elmondta, egyetlen kis faluban sem bolygatják az elemi oktatást, az általános iskolákban viszont kénytelenek néhány osztályt felszámolni. Bár még nem született végleges döntés, egyre inkább úgy tűnik, hogy szeptember 15-étől többek között a bözödi, gerendkeresztúri és kerelői gyerekeknek kell ingázniuk. Helyzetüket azonban tovább bonyolítja az iskolabuszok hiánya.

„A minisztériumból ígéretet kaptunk kisbuszokra, azonban nem tudni, hogy ezek megérkeznek három héten belül, vagy sem” – nyilatkozta Illés. Hozzátette, bár szeptember 15. rohamosan közeleg, az új tanévet illetően még nagyon sok a kérdőjel. Maros megyében a 2010/11-es tanévben 239 önálló jogi személyiséggel rendelkező iskola működik majd, a többi 636 valamelyik központi intézmény része.

Magyar és román iskolaközpontok alakulnak

Szatmárnémetiben tizenkét magyar osztályt érint a tanintézetek összevonása – nyilatkozta lapunknak Kónya László főtanfelügyelő-helyettes. A megyeközpontban a Batizi úton található 13-as számú általános iskolát, illetve a Dariu Pop-iskola diákjait érinti az intézkedés. Az előbbiből nyolc, míg az utóbbiból három magyar tannyelvű osztályt kénytelenek átköltöztetni egy másik tanintézetbe. Ezek többsége minimális, tízgyermekes létszámmal működött, ezért is volt szükség az iskolák összevonásra, fejtette ki Kónya. Az összevonás eredményeképpen legfeljebb 500 méterrel kell majd nagyobb távot megtenniük a tanulóknak – tette hozzá. Megyei szinten 40 magyar kisdiáknak szűnt meg eddigi iskolája. Ők iskolabusszal négy-öt kilométert fognak utazni naponta, hogy iskolába járhassanak, magyarázta Kónya.

A gyakorlat szerint vidéken külön román és magyar nyelvű iskolaközpontokat alakítanak ki. Szamoskrassón például magyar nyelven folyik az oktatás, ide a helyieken kívül három környező településről érkeznek diákok, míg a szomszédos Nagykolcsra a román nyelven tanuló gyerekek járnak – magyarázta Kónya. Ugyanez a helyzet Szatmárpálfalva és a szomszédos Ombod esetében is, az előbbiben román, míg az utóbbiban magyar tannyelvű iskola működik, mondta Kónya, hozzátéve, hogy ezekben az osztályokban többnyire szimultán oktatás folyik majd.

Megússzák a tavalyi iskolabezárásokkal

Máramaros megyében idén nem szűnnek meg magyar osztályok. Váradi Izabella magyar szakos tanfelügyelő szerint azonban, ha életbe lép a minimum 15 fős osztályok működtetését előíró rendelet, a megyében komoly gondok lesznek a magyar osztályokkal, hiszen ezekben alig tanul több tíz diáknál. Felsőbányán idén tíz diákkal indul első osztály, Szinérváralján pedig nyolc tanuló kezdheti el a negyedik osztályt. Mindkét esetben minisztériumi engedély szükséges az osztályok elindításához, amit valószínűleg meg is kapnak. Tavaly egyébként 7 százalékkal csökkent a magyar osztályok száma Máramaros megyében, közölte sajnálattal a tanfelügyelő. Idén viszont örömre ad okot, hogy Égerháton például, ahol már évek óta egy négy diákból álló összevont osztályt tartanak fenn, ötfős lesz a létszám, nyilatkozta a magyar szakos tanfelügyelő.

Bihar megyében egyelőre még zajlik az öszszesítés, és csak péntekre derül ki, hogy hány román és magyar osztályt érint az iskola-öszszevonás, tudtuk meg Elena Bacter tanfelügyelőségi szóvivőtől.
Kedvezőtlen demográfiai folyamat. Szilágy megyében 37 tanintézetben nem lesz oktatás az új tanévtől, szintén az egyre csökkenő gyereklétszám miatt. 13 óvodát, 19 elemi és öt általános iskolát zárnak be, közölte Ioan Abrudan főtanfelügyelő, aki szerint a lépésnek semmi köze a pedagógusok elbocsátásához, ez a demográfiai folyamat eredménye.

Az említett tanintézetekben ugyanis nincs meg a működtetéshez szükséges minimális létszám, óvodákban négy, iskolai osztályok esetében tíz gyerek. Ugyanakkor 15 tanintézetnek megszűnik a jogi személyisége, más iskolák vezetősége alá kerülnek. Az iskolafelszámolás a magyar nyelvű oktatást is érinti. Márkus László, a magyar tagozatért felelős tanfelügyelő lapunknak elmondta, három érintett elemi iskolában vannak magyar osztályok is, illetve három általános iskolát szerveznek át az új tanévtől. A felszámolandó boroszlói iskola diákjai Panitba fognak ingázni, illetve két tanintézet elveszíti önállóságát, az erkedi Kusalyhoz, a szilágyzoványi Ipphez fog tartozni.

Egyre nehezebb magyar osztályokat indítani Hunyad megyében is. Mint Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes a Krónikának elmondta, a megyében nem szűnnek meg magyar iskolák – hiszen vidéken már nincs is magyar tagozat –, azonban osztályokat kénytelenek összevonni. A dévai Téglás Gábor Iskolacsoportban például eddig két-két magyar osztály működött, hiszen a városi gyerekek mellett a Böjte Csaba ferences atya által felkarolt árva gyerekek is itt tanulnak. Azonban az alacsony létszám miatt a második osztályt kénytelenek összevonni, és örülnek, hogy nagy munka árán a 3., illetve 4. osztályokat sikerült megmenteni, mondta a tanfelügyelő-helyettes. Örvendetes azonban, hogy kilencedik osztályban mind a turizmus, mind a matematika-informatika szakon van elegendő diák. Lupényban és Vajdahunyadon azonban csak egy-egy ötödik osztály indul magyar tagozaton, tette hozzá Máté Márta.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
2026. augusztus 11., kedd

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik

Kedden 16 órakor a tervek szerint megnyitják a forgalmat az A3-as észak-erdélyi autópálya Magyarzsombor és Vaskapu közötti 12,24 kilométeres szakaszán.

Erdély ma új autópálya-szakasszal gazdagodik
Hirdetés
Hirdetés