Hirdetés

Számon kérik a marosvásárhelyi polgármester ígéreteit

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Egyenként tárgyal keddtől a történelmi magyar egyházak marosvásárhelyi képviselőivel Dorin Florea polgármester, illetve Csegzi Sándor alpolgármester, miután az elmúlt héten valamennyi egyház vezetőivel találkoztak. A találkozót a magyar egyházfők kezdeményezték, akik előbb levélben, majd szóban fejezték ki elégedetlenségüket amiatt, hogy az elöljáró nem tartotta tiszteletben az önkormányzat által megszavazott támogatási rendszert.

Szucher Ervin

2009. március 16., 09:152009. március 16., 09:15

A tanácsi határozat ellenére 2008-ban Dorin Florea lényegesen több pénzt juttatott az ortodox egyháznak, mint a többi felekezetnek. A magyar egyházi vezetõk ugyanakkor azt is kifogásolják, hogy a polgármester több mint fél éve nem utalta át a visszaszolgáltatott egyházi épületekben működő iskolák bérét.

Előnyben az ortodoxok

A római katolikus, a református, az unitárius és az evangélikus egyház képviselõi még február 27-én beadvánnyal fordultak a városvezetõkhöz, magyarázatot kérve, miért nem lépett életbe az egyházak támogatására vonatkozó tanácsi határozatot. Az egyházi személyek a sajtóból szereztek tudomást arról, hogy Dorin Florea lényegesen nagyobb összeggel támogatta az ortodox egyházat, mint az összes többi felekezetet együttvéve.

Tette ezt annak ellenére, hogy az önkormányzatban évekkel ezelõtt elvi döntés született arról, hogy a románok és magyarok által fele-fele arányban lakott városban mindkét nemzetiség egyházai egyforma juttatásban részesüljenek. Ezzel szemben, Csegzi Sándor alpolgármester szerint 2008-ban az ortodoxok a pénz mintegy 65 százalékát kapták az egyházaknak elkülönített alapból.

„Ez eddig is szinte naponta beszédtéma volt közöttem és a polgármester között, õ is elismerte, hogy a magyar egyházfõk kérése jogos, de egyelõre nem oldotta meg a kérdést. Legutóbb abban egyeztünk ki, hogy a tavalyi elmaradásokat beépítjük az idei költségvetésbe” – nyilatkozta lapunknak Csegzi. Florea azzal magyarázta a görögkeleti egyháznak juttatott pénztöbbletet, hogy az Egyesülés negyedbeli templomépítés követelte a különleges odafigyelést.

A városvezetés az iskolák számára bérelt egyházi ingatlanok bérének elmaradásával is tetemes adósságot halmozott fel a magyar egyházakkal szemben. Csupán az Erdélyi Református Egyházkerületnek több mint 235 ezer lejjel tartozik. Mivel a polgármesteri hivatal tavaly április óta nem folyósította a bért, a püspökség kénytelen volt leállítani a Református Kollégium – Bolyai-gimnázium épületén elkezdett felújítási munkálatokat. A diákok testi épségét veszélyeztetõ tornacsarnokot egy hónapja, a Sáros utcai kapualjat a múlt héten zárták le, mivel a falakról hatalmas vakolatdarabok kezdtek hullni. A hivatal további 120 ezer lejjel tartozik a katolikus egyháznak, amelynek ingatlanjaiban az Unirea Fõgimnázium és a Mûvészeti Gimnázium mûködik.

Egyelőre elbeszéltek egymás mellett

A magyar egyházak vezetõi azt sem értik, a hivatal miért nem utalta ki számukra a tanács által tavaly novemberben megszavazott 240 ezer lejes gyorstámogatást, holott mind Csegzi Sándor alpolgármester, mind Kiss Imola fõkönyvelõ többször is a pénz átutalásáról biztosította õket. „Az említett sérelmekre egységesen és tisztelettel kérjük az Önök magyarázatát. Ugyanakkor tisztelettel kérjük, hogy a jövõre nézve szíveskedjenek bevonni a különbözõ felekezetek képviselõit is az õket közvetlenül érintõ kérdések megtárgyalásába” – hívják fel a városvezetõ figyelmét levelükben a lelkészek.

A Krónika kérdésére válaszolva Csegzi Sándor derûlátóbbnak mutatkozott, mint korábban. Kifejtette: úgy érzi, a múlt heti párbeszéd után a polgármester megértette, hogy támogatni kell az egyházakat, fõként, ha az önkormányzati testület is így döntött. Szénégetõ István római katolikus plébános lapunknak úgy vélekedett, a híveknek mindig is voltak és lesznek olyan gondjai, amelyek megoldását nemcsak az egyháztól, hanem a település vezetésétõl is elvárják. Példaként a remeteszegi Remete Szent Antal-plébánia építését említette, amelyet a közösség képtelen önerõbõl megvalósítani. Azonos okokból számít a városvezetés segítségére Kecskés Csaba unitárius lelkipásztor is, aki a kövesdombi templom építését szeretné befejezni, majd az összefirkált külsõ falakat kijavítani.

A múlt heti találkozót értékelve Szénégetõ István egyrészt hasznosnak tartja, hogy valami megmozdult, azonban úgy érzi, a múlt heti találkozó „a süketek párbeszéde volt, mert mindkét fél elbeszélt egymás mellett”. Mint mondta, reméli az e heti, következõ tárgyaláson már konkrétumokat is érintenek, és a polgármester beváltja ígéretét. „Itt az ideje, hogy meggyõzzön, mindannyiunk polgármestere: például a magyaroké is, a katolikusoké is” – szögezte le Szénégetõ.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés