2010. november 26., 04:492010. november 26., 04:49
Ugyanakkor eljárás indult a jelenleg külföldön tartózkodó Marius Cristian Mateit is, akit szintén lopásban való bűnrészességgel vádolnak.
Bart, mint ismeretes, azzal gyanúsítják, hogy október végén öt és fél tonna rezet lopott egy Szalonta közelében balesetet szenvedett teherautóról, és még a bűncselekmény napján túl is adott a színesfémen. Viorel Gavra, a Bihar megyei törvényszéki ügyészség főügyésze szerint az éppen szabadnapos hajdúvárosi felügyelőt a baleset helyszínére siető két munkatársa – Radu Lobonţ és Petru Cionca – értesítette arról, hogy a felborult járműről nagyobb mennyiségű réz a mezőn maradt, szállítsa el onnan, és próbálja értékesíteni; a „fülesért” fejenként 1700 eurót kértek. Bar két barátjával, Adrian Beneával és Nagy Lajossal még aznap 25 ezer euróért eladta a rezet. A bűncselekményre úgy derült fény, hogy a teherautó fehérorosz sofőrje kihallgatása során jelezte az áru egy részének eltűnését.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.