Hirdetés

Kiköltöztetnék a magyar intézményeket a temesvári magyar házból – a tervek szerint szállodát alakítanak ki az épületben

•  Fotó: NyugatiJelen.com

Fotó: NyugatiJelen.com

Megszabadulna a magyar intézményektől és szállodát hozna létre a temesvári magyar házban az épület tulajdonosa – közölte a Heti Új Szó című temesvári hetilap, amelynek szerkesztősége az épületben működik.

MTI

2019. január 14., 19:022019. január 14., 19:02

2019. január 14., 19:142019. január 14., 19:14

A város szívében álló, ötszintes épületet Trianon után közadakozásból építtette, és az erre a célra létrehozott Magyar Ház Részvénytársaság tulajdonaként telekkönyveztette a bánsági magyarság. Az 1930-ban átadott épület azonban csak rövid ideig adott otthont a magyar intézményeknek. A kommunista diktatúra idején államosították, a pártsajtó szerkesztőségeit költöztették bele, és

a kommunizmus bukása után sem szolgáltatták vissza.

Hirdetés

Egy 1990-es elnöki rendeletnek, és egy későbbi bírósági ítéletnek megfelelően azonban az épület első emeletén maradhatott a Heti Új Szó szerkesztősége, amely egyik fenntartójának, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) megyei szervezetének is irodát biztosított a termeiben.

Marossy Zoltán, az RMDSZ Temes megyei szervezetének elnöke az MTI-nek elmondta: az elmúlt napokban a polgármesteri hivatal közvitára bocsátotta, hogy

mélygarázst építene a telekre, amelyen az épület is áll.

Marossy úgy vélte: ez annak a cégcsoportnak az érdeke, amely megszerezte az épület tulajdonjogát, és amely hónapok óta próbál megállapodni a Heti Új Szó szerkesztőségével és a magyar szervezetekkel az emelet átadásának a feltételeiről.

Marossy Zoltán kijelentette: a bánsági magyarságnak be kell látnia, hogy a magyar ház elveszett, de azt is hozzátette, hogy „nem fogják olcsón adni a bőrüket”. Meg fogják kérni az árát annak, hogy távozzanak a bánsági magyarság számára szimbolikus jelentőséggel bíró épületből.


2 hozzászólás Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
Hirdetés
Hirdetés