Hirdetés

Szabályszegéssel vádolják Szász Jenőt

•  Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Fotó: Ifj. Haáz Sándor

Alapszabály-ellenesnek és hiteltelennek tartják a Magyar Polgári Párt (MPP) Gyergyószentmiklóson lezajlott első kongresszusát a párt belső ellenzékének számító tagjai. Mint ismeretes, a szombati ülés elején heves vita alakult ki, amikor Szász Jenő pártelnök az első Országos Tanács elé terjesztette azt az indítványát, miszerint a kongresszus munkálatai során ne csak az alapszabály értelmében választott küldöttek rendelkezhessenek szavazati joggal, hanem az ülésre meghívottként érkezett jelenlévők is.

Bíró Blanka

Szucher Ervin

Jánossy Alíz

Gyergyai Csaba

Nagy Orsolya

2009. március 17., 08:452009. március 17., 08:45

A felvetés ellen tiltakozó Gergely Balázs – Szász Jenő pártelnök ellenjelöltje – közel ötven támogatója kíséretében elhagyta az üléstermet. Gergely Balázs a Krónikának elmondta: tiltakozásként mondott le az MPP-ben betöltött tisztségeiről, és döntését nem kívánja részletesebben kommentálni. Mint mondta, véleménye szerint a szombati kongresszus „nem tisztességes keretek közt” zajlott, ezért a kongresszus összes határozata semmisnek tekinthető.

„Az alapszabálynak ellentmond az indítvány, miszerint a kongresszus munkálatai során ne csak az alapszabály értelmében választott küldöttek rendelkezhessenek szavazati joggal, hanem a megyei és helyi önkormányzatokban tisztségviselőként tevékenykedő, ám a kongresszus munkálataira csupán meghívottként érkezett jelenlévők is voksolhassanak.

Egyértelmű, hogy ettől a ponttól kezdve minden további döntés szabálytalannak minősül – érvelt a kolozsvári politikus. – Mindehhez sajnos asszisztált egy nagyszámú tömeg anélkül, hogy tudta volna, hogy Szász Jenő és a körülötte ülők tudatosan félrevezették a jelenlévőket – ez bosszant leginkább.”

Gergely Balázs hozzátette: folytatják a konzultációt mindazokkal, akik az említett alapszabály-módosítás ellen tiltakozva kivonultak az Országos Tanács üléséről, majd sajtóközleményben ismertetik álláspontjukat. „Pillanatnyilag még elkerülhető a párton belüli szakadás, ha az illegitim módon megválasztott elnök és elnökségi tagok az elnökség lemondásától, tehát múlt csütörtöktől számítva 60 napon belül rendkívüli kongresszust hívnak össze – erre a statútum biztosít jogi keretet” – mondta Gergely.

Szász bővítené a pártot

Szász Jenő, az MPP újraválasztott elnöke tegnap úgy nyilatkozott: a pártépítési program egyik fontos célkitűzése, hogy a következő években 6300-ról 10 ezerre növeljék a polgári párt tagjainak számát.

„Célunk továbbá, hogy a 2012-ben esedékes helyhatósági választásokra megfelelőképpen felkészüljünk, hogy az MPP ténylegesen az RMDSZ alternatívájaként méretkezzen meg, ne úgy, mintha néhány személyből álló klubot képviselne” – fogalmazott a pártelnök.

Fontosnak tartotta ugyanakkor hangsúlyozni, hogy a területi szervezetek számát 215-ről 350-re növelnék az elkövetkező időszakban.

Gyergyai Csaba

„Szászé a jogi és erkölcsi felelősség”

Törvénytelennek és hiteltelennek tartják az MPP gyergyószentmiklósi kongresszusát a párt belső ellenzékének háromszéki tagjai is. Csinta Samu háromszéki ügyvezető elnök a Krónikának elmondta: sötéten látja az alakulat jövőjét, de még túl kevés idő telt el, hogy saját szerepvállalását a párton belül tisztázza.

„Már a kongresszus előtt tudtam, ha Szász Jenő megpróbálja az alapszabály ellenében átvinni azt, hogy a meghívottak is szavazzanak, nem maradok tovább” – fogalmazott Csinta, aki szerint a kongresszus egyértelműen törvénytelen és hitelét vesztett. Hozzátette, időre van szüksége, hogy leszűrje a tanulságokat.

„A törvénytelen kongresszus határozatait a bíróságon meg lehetne támadni, és a keresetnek bármelyik bíróság helyt adna, de a jogi procedúra felvillantja annak a veszélyét is, hogy felszámolják a pártot – mondta a háromszéki politikus. – A jogi felelősségen túl az erkölcsi felelősséget is fel kell vállalni, s a kérdést, hogy mi mennyit ér, ma Szász Jenőnek kellene feltenni.”

Veszélyesnek tartja a jogi úton történő igazságkeresést Gazda Zoltán, az MPP Kovászna megyei alelnöke is. Gazda elmondta, a kongresszus jegyzőkönyvét is látni kellene, hogy az alapján fogalmazhassák meg ellenvetéseiket. Úgy tudja, a gyergyószentmiklósi Országos Tanácson nem készült jegyzőkönyv, a kép és hanganyagot rögzítették, és az alapján utólag írják le a jegyzőkönyvet.

„Várjuk, hogy az indulatok csillapodjanak, kedden (ma) este összeül a párt sepsiszentgyörgyi elnöksége, és több háromszéki elnökségi tag is jelezte részvételét – tájékoztatott az alelnök. Gazda hozzátette, felmerült benne, hogy lemond megyei alelnöki tisztéről, de sajnálná sutba vetni a többéves helyi szintű pártépítési munkát.

Árus: nincs párton belüli ellenzék

„Jóérzésű ember, ha valamilyen törvénytelenséget észlel, akkor tiltakozik függetlenül attól, hogy tetszik, vagy nem tetszik neki az elnök személye” – jelentette ki a Krónika kérdésére Árus Zsolt, az MPP gyergyószentmiklósi szervezetének kongresszusi küldötte. Mint mondta, „nem célszerű úgy beállítani a történteket, hogy két egymással rivalizáló csoportosulás mérkőzése zajlott.”

Árus leszögezte: nem örül annak, hogy a kongresszusi munkálatokról kivonult MPP-tagokat a párt belső ellenzékének titulálják, ugyanis ezek az emberek egyszerűen tiltakoztak az ülésen észlelt törvénytelenség ellen. Egyébként arra is kitért, hogy noha egyetértett az ülést elhagyók véleményével, azért döntött úgy, hogy bent marad, mert részt kívánt venni a kongresszus munkálataiban, illetve szeretett volna hozzászólni az alapszabály vitájához is, erre azonban nem adódott lehetősége.

A Magyar Polgári Párt jövőjét illetően Árus így vélekedett: „Adnék egy kis türelmi időt az alapítóelnökségnek, hogy gondolja végig, amit látott, tapasztalt, és ha úgy gondolja, vizsgálja felül az álláspontját.” Árus szerint az lenne a célszerű, ha belátnák, hogy hibáztak, és visszatérnének a törvényes útra.

„Meg kell reformálni Szász Jenőt”

„Nem szétverni, hanem megreformálni kell ezt a pártot, egészen pontosan a párt vezetőjét, Szász Jenőt” – nyilatkozta a Krónikának Tőkés András, a szervezet Maros megyei elnöke, aki a továbbiakban is szerepet vállalt az MPP országos vezetőségében. Tőkés volt az egyike azoknak, akik a kongresszuson nyíltan elítélték Szász szabályzatmódosítási manőverét.

A párt Maros megyei elnöke felhívással fordult a térség 16 küldöttjéhez, hogy ne fogadja el az országos elnök javaslatát, azonban nem tartozott azok közé, akik elhagyták a gyűléstermet. „Bár nem értettem egyet Szász Jenővel, mégsem hagytam el a termet, mert tudom, hogy kívülről már nem lehet tenni semmit. Szerepet is csak azok után vállaltam az elnökségben, miután a jelenlévők elfogadták a javaslatomat, miszerint többet nem változtatunk menet közben az országos tanács összetételén” – fejtette ki Tőkés András.

A Maros megyei küldöttség vezetője hozzátette, hogy a 16 közül tízen szavaztak Szász Jenő szabályzatmódosítási javaslata ellen. „Sajnos a pártelnök kézi vezérlésének köszönhetően sikerült kivitelezni a szabályzatellenes tervet” – tette hozzá Tőkés, aki úgy ítéli meg: csak azért nem vonult ki a teremből, mert egy egyéves politikai alakulat nem érdemli meg, hogy a jogosan elégedetlenkedők szétverjék.

„Az MPP második RMDSZ-szé alakul”

Az MPP Bihar megyei elnöke, Lengyel György kérdésünkre elmondta: azért hagyták el a termet, mert ők is úgy vélték, hogy a vezetőség eltért a párt alapszabályától. Mint mondta, a megyei testület döntése fogja meghatározni azt, hogy miként fognak lépni a továbbiakban, a testületi ülésre még ezen a héten sor kerül.

„Szeretném, ha a párt megerősödve tudna kikerülni ebből a kínos helyzetből” – mondta Lengyel, hozzátéve: bár az események megosztották a tagságot, reméli, hogy a problémát áttárgyalva mihamarabb dűlőre tudnak jutni. A párt belsőkonfliktus-kezelő, fegyelmi, illetve szabályzatértelmező bizottságai veszik kézbe az ügyet, és a bihari elnök reményei szerint bebizonyosodik a szabályellenesség. „Nem akarom, hogy második RMDSZ-szé alakuljon a párt, hiszen ott történtek hasonló, a szövetség alapszabályába ütköző dolgok” – mondta Lengyel.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés