
Archív felvétel
Fotó: Ebihoreanul.ro
Az elmúlt 24 órában húsz megye 98 településén, főleg Erdélyben okoztak károkat a rövid ideig tartó, ám nagy erejű viharok az országban – derült ki a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU) összesítéséből, amelyet péntek délelőtt ismertetett az Agerpres hírügynökség.
2019. június 28., 11:322019. június 28., 11:32
2019. június 28., 12:172019. június 28., 12:17
A viharos erejű szél több mint kétszáz fát döntött ki, 30 tetőszerkezetet rongált meg és 21 járműben tett kárt. A katonai tűzoltóknak nyolcvan lakásból, pincéből és udvarból kellett kiszivattyúzniuk a vizet, ugyanakkor 31 utcáról kellett eltakarítaniuk a nagy mennyiségű hordalékot.
A szélsőséges időjárás a vasúti közlekedésben is újabb fennakadást okozott: a Bukarest és Temesvár közötti vasútvonal bánsági, Krassó-Szörény megyei szakaszán már hat vonat vesztegelt péntek délelőtt arra várva,hogy a villanymozdonyokat dízel-meghajtásúakra cseréljék és folytathassák útjukat, a leszakadt faágak ugyanis megrongálták a felsővezetéket. Olténiában a Zsílvásárhely és Petrozsény közötti vasútvonalon a pályára dőlt fák bénították meg a vonatok közlekedését.
Csütörtök dél óta 12 vörös és két narancssárga riasztást adott ki Romániában az országos meteorológiai szolgálat veszélyes időjárási jelenségekre, egyebek mellett az óránkénti 110 kilométeres sebességű szélre figyelmeztetve. A néhány hónapja beüzemelt RO-Alert mobiltelefonos riasztórendszer segítségével 23 üzenetet küldtek a lakosságnak a veszélyeztetett térségekben.
Bihar megyében 116 településen több mint 41 ezer fogyasztó maradt áram nélkül csütörtökön a vihar okozta meghibásodások miatt; péntek reggel hat település mintegy 800 fogyasztójánál szünetelt még a szolgáltatás. A megyei katasztrófavédelmi felügyelőség tájékoztatása szerint az áramszolgáltató vállalat 27 csapata dolgozott a hibák elhárításán. Péntek reggel 8 órakor hat középfeszültségű vezetéknél és 30 transzformátorállomásnál voltak még problémák, ami 800 fogyasztót érintett.
Csütörtökön 17 és 21 óra között több mint 150 hívás érkezett a katasztrófavédelemhez a vihar okozta gondok miatt.
A legtöbb bevetésük Nagyváradon volt, ahol egy lakást, 11 pincét és hét utcát árasztott el a víz, az erős szél pedig kidöntött 11 fát és egy villanyoszlopot.

Ítéletidő söpört végig Erdély megyéiben csütörtökön délután, az orkánerejű szél kísérte heves esőzés nyomán számos településen jeleztek károkat; a vihar miatt határátkelőt kellett lezárni Szatmár megyében.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
szóljon hozzá!