
Őrizetbe vették a bántalmazót. Képünk illusztráció
Fotó: Pál Árpád
Kórházba került egy tinédzser az Arad megyei Szépfaluban (Frumușeni) működő nevelőotthonból, miután az intézményt fenntartó szociális alapítvány alkalmazottja súlyosan bántalmazta. A gyermekvédelmi hatóság és a rendőrség is vizsgálatot indított az ügyben, a bántalmazót őrizetbe vették, az otthonból másik húsz fiatal családi típusú elhelyezésbe került.
2025. július 25., 13:222025. július 25., 13:22
A gyermekvédelmi hatóság tájékoztatása szerint egy 16 éves fiú esete nyomán derült fény a bántalmazásra: a tinédzser súlyos sérülések miatt szorult orvosi ellátásra, állítása szerint az otthon egyik alkalmazottja egy tompa tárggyal fejbe verte. A megyei önkormányzat felbontotta az egyesülettel kötött szociális szolgáltatási szerződéseket,
állami és magán fenntartásúakba egyaránt, Arad megyén belül. Az Arad megyei szociális igazgatóság (DGASPC) közleményében azt írta: összesen 21 fiatalt (8 és 19 év közöttieket) érint az intézkedés.
A vizsgálat során más kiskorúak is arról számoltak be, hogy fizikai és lelki bántalmazás áldozatai voltak, többszörösen és hosszú időn keresztül.
Valentina Buzură, a DGASPC igazgatója az Agerpres hírügynökségnek kijelentette: „Semmiféle gyermekek elleni visszaélést nem tolerálunk. Szorosan együttműködünk a hatóságokkal, hogy minden részlet kiderüljön, és a szükséges jogi lépések megtörténjenek.”
A szervezet felhívással fordult azokhoz, akik releváns információval rendelkeznek, hogy segítsék a hatóságok munkáját. A szépfalui otthont működtető egyesület régóta rendelkezett szociális szolgáltatási szerződéssel, és korábban nem érkezett bejelentés visszaélésekről vagy incidensekről.
Az Arad Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozást indított az esetek feltárása, hogy azonosítsák az elkövetőket, és jogi felelősségre vonást kezdeményezzenek. A rendőrség tájékoztatása szerint az ügyet a bűnügyi nyomozó szakemberek vezetik, az Aradi Bíróság mellett működő ügyészség irányításával. A vizsgálat szerint egy 51 éves férfi, aki a szóban forgó alapítványnál dolgozott,
A rendőrség csütörtökön előállítási parancsot hajtott végre, és kihallgatta a férfit. A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján 24 órás őrizetbe vételt rendeltek el, és kezdeményezni fogják előzetes letartóztatását.
„A hatóságok tovább folytatják az ügy részletes feltárását, a felelősök azonosítását és a törvényes eljárások lefolytatását. A közvélemény figyelme ismét az intézményes gyermekvédelem minőségére irányult, ahol a legkiszolgáltatottabbakat védeni hivatott rendszerekben történnek meg a legsúlyosabb visszaélések” – fogalmaz a rendőrség közleménye.

A rendőrségtől a gyermekvédelemig számos hatóság akcióba lendült, miután a héten felkerült a TikTokra egy videó, amelyen az látható, hogy a Szeben megyei Erzsébetvárosban egy nő megpróbálja kiűzni a démonokat a lányából.
Az EDDA lesz az egyik fellépő a 35. Tusványoson – jelentették be a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor szervezői szerda délután.
Miközben az AUR látványos előretörése sokak szemében a nacionalizmus és a magyarellenesség visszatérését jelzi, egy friss országos kutatás szerint a román társadalom politikai megosztottságát ma már nem elsősorban az etnikai kérdések alakítják.
Megújult az egykori apátsági épület és plébániatemplom, elkészült a zarándokközpont a Bihar megyei Szentjobbon.
Több mint 226 ezer lejnyi állami támogatást szerzett jogosulatlanul egy 26 éves, Máramarosszigetről származó férfi a gyanú szerint úgy, hogy valótlan adatokat közölt ukrajnai menekültek elszállásolásáról és ellátásáról.
Brassóban a medvék már nem csak az élőket zavarják, hanem a temetőben is gyakran felbukkannak, a sírokon taposnak, a pap a csendőrséggel éjszaka járőrözik a sírkertben.
A medvék és a viperák egyre gyakrabban jelennek meg a népszerű túraútvonalakon, ezért a most kezdődő nyári időszakban fokozott elővigyázatosságra van szükség – hívta fel a figyelmet a Salvamont hegyimentő-szolgálat.
Egy friss felmérés szerint a romániai nagyvárosokban élők legfőbb kikapcsolódási helye a bevásárlóközpont.
Precedensértékű pert nyert a tanügyi tárcával szemben egy kolozsvári diáklány, aki azért fordult bírósághoz, mert egy bécsi egyetem felvételi vizsgája egybeesett az érettségivel, és nem engedték meg számára a speciális vizsgaidőszakban való részvételt.
Az 1989-es rendszerváltás óta drámaian visszaesett a szőlőtermesztés és a bortermelés a ménes–magyarádi dombokon, ezért az érintettek az összefogástól remélik a vállalkozások forgalmának növelését, a térség történelme és hagyományai megismertetését.
Ismét megvételre kínálják a tulajdonosok az érköbölkúti Bónis-kúriát, amely arról híres, hogy az 1848–1849-es magyar forradalom és szabadságharc idején átmenetileg a Szent Korona menedékhelye is volt.
szóljon hozzá!