2008. április 02., 00:002008. április 02., 00:00
Az egyik kiesõ jelölt megfellebbezte az elõválasztások eredményét, Latzin Gábor arra hivatkozott, hogy az Õrkõ negyedbeli romák irányítottan szavaztak, illetve az írástudatlan cigányok nevében mások voksoltak, ezért azt kérte, ne vegyék figyelembe az ebben a városrészben leadott szavazatokat. Tóth Birtan Csaba sepsiszentgyörgyi RMDSZ-elnök szerint az elõválasztásokat felügyelõ bizottság megvizsgálta az óvást, de nem tartották megalapozottnak, így érvényes a vasárnapi voksolás. „Az igaz, hogy az Õrkõ negyedben rendkívül sajátosan zajlottak a választások, és szabálytalanságok is elõfordultak, de nem igazolódott be a gyanú, hogy teljesen irányított szavazás történt volna” – fejtette ki a helyi elnök. A mintegy 350 õrkõi roma szavazó révén azonban megváltozott az Antal Árpád polgármesterjelölt köré szervezõdött tanácsosjelölti csapat összetétele. Az eredmények szerint a romák zöme ugyanarra a 15 személyre voksolt, míg a többi tíz körzetben megoszlik a különbözõ jelöltekre leadott szavazatok száma.
Kovács Zsolt
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.