2009. március 14., 18:302009. március 14., 18:30
A magyar köztársasági elnök eredetileg vasárnap utazott volna Székelyföldre, de tervezett ünnepi látogatásának időpontját szombat délutánra módosította. Erre azért volt szükség, mert a román légügyi hatóságok az általuk korábban kiadott marosvásárhelyi leszállási engedélyt időközben visszavonták.
„Nemzeti ünnepet államilag nem lehet sem elrendelni, sem eltörölni, az csak akkor lesz ünnep, ha a nép a szívébe fogadja. A nemzeti ünnep, olyan, mint minden nagy mű: akkor képes hatni századokon át, ha az utódok mindig a megfelelő kérdéseket teszik fel” - fejtette ki szombaton a Nyergestetőn elmondott ünnepi beszédében a magyar államfő. Sólyom László gépkocsival érkezett Erdélybe, a Nyergestetőn szervezett kopjafaavatást követően pedig visszautazott Budapestre.
A köztársasági elnök az 1948-49-es forradalom és szabadságharc emlékére rendezett megemlékezésen megállapította: \"A legfontosabb, hogy együtt vagyunk, hogy minden akadály ellenére együtt ünnepelünk. Ez mindig az együttlét, közösségünk megélésének örömteli alkalma. Ilyenkor felemelő érzés átélni magyar voltunkat\". Sólyom László úgy fogalmazott: \"Jó magyarnak lenni, itt a Nyergestetőn, a magyar szabadság megszentelt emlékhelyén\".
A köztársasági elnök szombaton 15 órakor érkezett Csíkkozmásra, ahol egyebek között Markó Béla RMDSZ-elnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, valamint a helyi hatóságok képviselői várták. A zuhogó hóesésben a magyar államfő és az erdélyi politikusok innen együtt indultak el kopjafát avatni a 15 kilométerre lévő Nyergestetőre, ahol már több százan hallgatták végig Sólyom ünnepi beszédét. A köztársasági elnök szombat este már indul is vissza Budapestre.
Félreértelmeztek egy kifejezést?
Az Evenimentul Zilei című román napilap azt írta szombaton, hogy \"egy félreértelmezett kifejezés\" - az önkormányzat szó fordítása - miatt vélték úgy a román hatóságok, hogy nem alkalmas a magyar államfő március 15-i csíkszeredai látogatása. A \"Románia kötekedik Magyarországgal\" című tudósításban az újság azt írta: a román hatóságok azzal érveltek, hogy érzékeny téma Székelyföld területi autonómiája, és ezért tanácsolták Sólyom Lászlónak, hogy ne jöjjön most Romániába. A lap tudni véli, hogy a Sólyom repülőgépének leszállási engedélyét azért is vonták vissza a román hatóságok, mert katonai géppel érkezett volna Marosvásárhelyre a magyar államfő. Az Adevarul című napilap szerint a román-magyar \"légi incidenst\" az autonómia okozta.
\"Barátságtalan lépés volt a román fél részéről a leszállási engedély megtagadása, s a Külügyminisztérium egyelőre nem kapott megnyugtató magyarázatot erre\" - jelentette ki Göncz Kinga magyar külügyminiszter a történtekre reagálva. Hozzátette: a magyarázat egyelőre a technikai jellegű de szerintük nem csak erről szól a történet.\"Ha valóban arról szól a történet, hogy nem szívesen látják a magyar elnököt egy magyar nemzeti ünnep alkalmából, az elfogadhatatlan\" - mondta a külügyminiszter.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.