
Fotó: Maros Megyei Rendőr-főkapitányság
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyezett a Kovászna megyei törvényszék egy személyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy két másik, már korábban őrizetbe vett gyanúsítottal együtt kannabiszt termesztett Sepsikőröspatak közelében – közölte pénteken a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT).
2023. október 13., 18:162023. október 13., 18:16
2023. október 13., 21:012023. október 13., 21:01
Az első két gyanúsítottat október 7-én tartóztatták le, miután egy nappal korábban több házkutatást tartott a DIICOT. Az ügyészek szerint egyikük idén tavasszal hozott létre két kannabiszültetvényt, egyiken 40, a másikon 50 tő kenderrel, amelyeket a másik gyanúsítottal közösen nevelt. A kifejlett növények egy részét augusztusban, a többit októberben takarították be.
A két gyanúsítottat október 7-én helyezték 30 napos előzetes letartóztatásba.
Október 11-én az ügyészek őrizetbe vették a harmadik társukat is, miután kiterjesztették a vizsgálatot, és Kommandó és Zalánpatak közelében 1,6 kilogramm kannabiszmagot, illetve kananbiszlevelet foglaltak le. A harmadik gyanúsított vizsgálati fogságba helyezését október 12-én rendelte el a nyomozási bíró - derül ki az ügyészség pénteki tájékoztatásából.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!