Hirdetés

Sok a gázmérgezéses eset Nagybányán

Romániai viszonylatban Nagybányán a legmagasabb az egy főre eső gázmérgezések száma. Erre mutat rá az ország 20 megyéjében szolgáltató E.ON Gaz nemrég megjelent közleménye. A máramarosi megyeszékhelyen az utóbbi három évben összesen 21 fulladásos, valamint szén-monoxid-mérgezéses esetet regisztráltak.

Zahoránszki Brigitta

2010. november 08., 08:492010. november 08., 08:49

A gázmérgezéses esetek 43 áldozatot követeltek, közülük hatan életüket vesztették. A gázszolgáltató szerint az esetek döntő többségét a kémények rossz szellőzése okozta.

Oana Trandafir, az E.ON Gaz Északi Régiójának szóvivője hangsúlyozta, hogy cégük folyamatosan felhívja a figyelmet azokra az aranyszabályokra, amelyeket mindenkinek saját biztonsága érdekében be kell tartania. „Nagyon fontos, hogy az emberek ne aludjanak nyílt láng mellett, vagy az olyan helyiségekben, ahol az elégett gázok evakuálása és szellőztetése nem biztosított, ne hagyjanak tüzet őrizetlenül, ne használjanak olyan szerkezeteket, amelyek nem zárnak légmentesen vagy nincs kellő huzatjuk” – mondta a szóvivő.

Kérdésünkre, hogy miért pont Nagybányán fordult elő a legtöbb fulladásos eset, azt válaszolta: valószínűleg itt volt a legtöbb rendellenesség, meghibásodás. Ugyanakkor rámutatott arra, hogy még mindig akadnak olyanok, akik szakszerűtlen, improvizált gázberendezéseket szerelnek föl lakásaikban.

A gázszolgáltató arra is felhívja a figyelmet, hogy egy évben ajánlatos kétszer ellenőrizni és kitisztíttatni a kéményeket. 2009-ben az ország azon 20 megyéje közül, ahol az E.ON a fő gázszolgáltató, Nagybányán regisztrálták a gázmérgezéses és fulladásos esetek egyötödét. Az ilyen esetek egyre több nagybányait késztetnek arra, hogy gázszenzort szereltessen föl a lakásba.

„Gázszivárgás esetében jó, ha van egy ilyen szenzor, így a gyermekek biztonságban vannak, és a szomszédokat se teszem ki veszélynek” – mondta az egyik lakos. Egy másik nagybányai egyszer megjárta, hogy szivárgott a gáz, mint kiderült, ez saját hibájából történt, mert főzés közben nem volt nyitva a konyhai ablak. „Szerencsére a lépcsőházi érzékelőnek köszönhetően a gázcsap automatikusan elzáródott” – mesélte a férfi.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén

Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.

Két új túraútvonalat avatnak fel a Bélesi-tó környékén
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
Hirdetés
Hirdetés