Hirdetés

Sínen van az újjászületett Buick vasúti kocsi: ócskavasnak szánt CFR-szerelvényt restauráltak Marosvásárhelyen

Évekig eldobva málladozott a valamikor Gheorghe Gheorghiu-Dej kommunista államfőt is szállító járgány •  Fotó: Mihály Ferenc

Évekig eldobva málladozott a valamikor Gheorghe Gheorghiu-Dej kommunista államfőt is szállító járgány

Fotó: Mihály Ferenc

A teljes enyészettől mentette meg egy négyfős marosvásárhelyi szakembercsoport azt az 1951-ben, Angliában gyártott Buick automobilt, amely évtizedekig síneken közlekedett. A CFR újjáépített és üzemképessé tett vasúti kocsija akár turisztikai látványosságként is szolgálhatna.

Szucher Ervin

2021. december 27., 08:432021. december 27., 08:43

Az erdélyi, székelyföldi, de különösképpen a marosvásárhelyi vasúttörténet nagy napja 1871. november 20., ugyanis ekkor pöfögött be az első személyvonat Gyulafehérvárról, Tövis, Nagyenyed, Székelykocsárd és Marosludas érintésével. Másfél évszázaddal később, ugyanabból az irányból, a szitáló ködben, a távolból feltűnt egy autó. Lassan közeledni kezdett. Olyasvalami, amilyent a fiatalabb nemzedék jobbára csak az 50-es, 60-as években készült filmekben láthatott.

Az idősebbek még emlékezhetnek a szovjet hatalmas Pobedákra és Volgákra; vasúton viszont nem sokan láttak hasonló autót furikázni. Amint a 2-es vágányon begördült az állomásra, a gyerekek teljesen ledöbbentek. „Egy autó vonatkerékkel!” – kiáltotta el magát az egyik fiúcska.

Hirdetés

Valóban: egy autó – nem szovjet, hanem brit –, amelyet a gyártó eredetileg is a széles nyomtávú vasúti sínekre tervezett. Kormány nélkül, kívülről feketére festve, piros kerekekkel.

A pontosan hetven évvel ezelőtt Angliában gyártott Buick Roadmaster Sedan egyedinek számít Romániában. Valamikor több is volt, de társai az ócskavasban végezték. Ez lett volna a sorsa a marosvásárhelyi példánynak is. Évekig eldobva, szétszedve és szétlopva, esőben, hóban kint porosodott, málladozott. Amit nem sikerült lelopni róla, azt a rozsda ette.

korábban írtuk

Időutazás a marosvásárhelyi állomáson: a 150 évvel ezelőtt érkezett első személyvonatra emlékeztek (képgalériával)
Időutazás a marosvásárhelyi állomáson: a 150 évvel ezelőtt érkezett első személyvonatra emlékeztek (képgalériával)

Szombaton délelőtt, egy ugyanolyan esős, zord napon, mint 150 évvel ezelőtt, ismét befutott a gőzös a marosvásárhelyi állomásra. Másfél évszázaddal ezelőtt Gyulafehérvár irányából érkezett az első személyvonat.

Semmiből egy új autót

Az autót, amellyel egyesek tudomása szerint valaha Gheorghe Gheorghiu-Dej kommunista államfőt is furikáztatták, előbb Brassóba szállították, ahol egy szabadtéri vasúti múzeum egyik kiállított példányaként képzeltek el. Mivel az elképzelésből nem lett semmi, Silviu Ponoran, Zalatna polgármestere volt a következő, aki fantáziát látott a pusztuló vasúti motorkocsiban.

Patinás vasúti kocsit varázsolt a hetvenéves CFR-szerelvényből a vásárhelyi csapat •  Fotó: Haáz Vince Galéria

Patinás vasúti kocsit varázsolt a hetvenéves CFR-szerelvényből a vásárhelyi csapat

Fotó: Haáz Vince

Az Aranynégyszög Fehér megyei településének elöljárója is vasúti múzeum létesítéséről álmodott az egykori bányászvároskában. Csakhogy a terveket ő sem hangolta össze a tettekkel, így az 1951-es Buick állapota tovább romlott.  Ionel Adrian Vâlcan, a karbantartó részleg vezetője és műhelyfőnöke, Varga Ferenc megsajnálta az elárvult kocsit, és  hazahozatta Vásárhelyre. Ekkor még az igazgató sem gondolta komolyan, hogy beosztottjai működőképessé tudják tenni. Az itteni mesteremberek azonban gondoltak egy merészet, és munkához láttak.

Idézet
Az elején szinte senki nem bízott bennünk, és nem hitte volna, hogy ez a roncs még valaha pompázni és működni fog. Két évig dolgoztunk rajta. Nem volt egyszerű feladat, de megérte”

– meséli Varga Ferenc, az L7-es pályakarbantartói műhely vezetője. A falon néhány kép tanúskodik arról, hogy a szakemberek valóságos csodát műveltek. Ha élne, talán erre is azt mondaná a világhírű matematikus Bolyai János, hogy „semmiből egy új világot...” Tengelyt, kerekeket, motort, ablakokat, üléseket kellett beszerezni, hogy csak a legfontosabb alkatrészeket említsük. Ezenkívül a bádogot is több helyen ki kellett cserélni. De úgy is lehetne fogalmazni, hogy a hét évtizeddel ezelőtt készült autó replikáját kellett sínre tenni – a szó mindkét értelmében.

Varga és kis lelkes csapata, pénzt és időt nem sajnálva, mindent beszerzett, amire szükség volt. Ha meg nem, akkor maga készítette el.

A motor egy húszéves, karambolozott Renault 19-esből került ki.

„Ez egy olyan roncs volt, hogy minden egyes részét újra kellett gondolnunk, terveznünk” – mondja Pál Ferenc, az egyik szerelő, aki közreműködött az autó újjávarázsolásában. Állítását megerősíti kollégája, Szabó Attila is, aki szerint az igazi kihívás az ötletelés volt, hiszen nem egyszerű egy autót terv nélkül, mindössze egy pár kép alapján nulláról felépíteni – méghozzá úgy, hogy lehetőleg ne különbözzék a hetven évvel ezelőtt gyártott eredetitől.

Molnár István bádogosként vette ki a részét a csapatmunkában. Az bántja, hogy egyesek csak egy újrafestett régi autót látnak a vásárhelyi Buickban, és nem tudják mi áll mögötte. „Aki nem ért hozzá, nem tudhatja, mennyi munkánk áll benne. Az képtelen ezt az autót értékelni” – véli Molnár.

•  Fotó: Haáz Vince Galéria

Fotó: Haáz Vince

Következne a királyi motorkocsi

A rozsda és az emberi hanyagság az 1951-es kiadású Buickot ítélte halálra; az idő vasfoga a vasúti kocsi történetét kezdte ki. Restaurálói vagy újjáépítői csak hallomásból értesültek arról, hogy az ötszemélyes masinát valaha a kommunista államfő is használta volna. Abban viszont biztosak, hogy jó ideig ezzel hordták ki a megye különböző részeibe a vasutas kollégák fizetését. Később a CFR különböző főnökei kezdték használni, és a kényelmes Buickkal kezdtek járni ellenőrző terepmunkára. Aztán lemondtak róla, előbb holtvágányra helyezték, aztán még onnan is levették.

Amikor Varga mester nem sokkal a rendszerváltás után a vasúthoz került, a kocsi még üzemképes volt.

A Buickon kívül Vásárhelyen állomásozott még egy Volga, egy TV furgon és egy Bucegi teherautó. A három közül ma már egyik sem létezik.

Ott van viszont a meggyesfalvi műhely udvarán a szintén Zalatnáról hazahozott királyi motorkocsi, amely II. Károly román uralkodót szolgálta a Szászrégen és Laposnya közötti keskeny nyomtávú vágányon. Az 1935-ben, a bukaresti Malaxa-művekben gyártott drezinát évtizedekkel ezelőtt kivonták a forgalomból. Nagyjából ugyanabban az állapotban vár a megmentőire, akár a rendbe tett Buick. Ez lesz a következő kihívás az L7-es karbantartói gárda számára.

A szakik örömmel látnának ismét munkához még akkor is, ha sejtik, hogy előbb-utóbb valamelyik bukaresti főnök lenyúlja a szinte semmiből újjáteremtett, turisztikai látványosságnak is beillő vasúti ékszert.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
2026. november 06., péntek

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán

Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.

Emil Boc ostort ráz a tétlen török vakondok láttán
2026. november 06., péntek

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében

Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.

Korrupció gyanúja miatt vizsgálnak négy határrendészt az illegális sertésszállítmányok ügyében
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
Hirdetés
Hirdetés