„A Kolozs megyei magyarságnak számarányának megfelelően kell jelen lennie az önkormányzati, de a szövetségi döntéshozó testületekben is, ezt pedig a júniusi szavazatokkal lehet elérni” – mondta a szövetség megyei elnöke és kolozsvári polgármesterjelöltje, aki úgy látja, a Kolozs megyei RMDSZ alulképviselt a szövetség döntéshozó fórumaiban.
Az RMDSZ Kolozs megyei kampánya tapasztalatait összegezve László Attila kifejtette: elérték céljukat, „hiszen nem az 1989 előtti időkre emlékeztető, harsány, zászlólobogtató, hanem inkább az emberekkel való élő kapcsolatokat kereső kampányt” folytattak. „A munka sikeres volt, reméljük, hogy ez a választás eredményeiben is megmutatkozik” – mondta László. Hozzátette: csak Kolozsváron több mint tizenkétezer, a megye más településein még legalább ugyanennyi családot kerestek fel az „ajtótól ajtóig kampányban”.
Sztranyiczky Szilárd megyei tanácsosjelölt kellemes meglepetésként értékelte, hogy nemcsak magyarok, hanem románok is szívesen fogadták, illetve keresték meg a falvakat járó jelölteket. „Remélem, közöttük is akadnak majd olyanok, akik ránk szavaznak. Miért ne lenne a közeljövőben Kolozsváron magyar polgármester? Lám, Nagyszebenben a román nemzetiségű többség Klaus Johannis személyében négy éve szász polgármestert választott, és Tordaszentmihályon is úgy nyert négy éve Zeng János, hogy a község lakosságának mindössze 25 százaléka magyar” – hangsúlyozta Sztranyiczky.
A tegnapi sajtótájékoztatón ugyanakkor elhangzott, a legújabb közvélemény-kutatások azt mutatják, hogy Emil Boc jelenlegi polgármester a második fordulót követően újrázni fog. Ám azon találgatásokra utalva, miszerint Boc kormányzati szerepvállalásra készülne, László Attila úgy nyilatkozott, nem lenne meglepő, ha a parlamenti választások után, 2009-ben időközi polgármester-választást kellene tartani.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.
Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.