
2010. május 18., 09:182010. május 18., 09:18
Csonta László, az akciót szervező egyesület elnöke elmondta, abban bíznak, hogy idővel állandó gyűjtőpontokat is létre tudnak hozni. „Bízunk abban, hogy találunk olyan cégeket, amelyek napi rendszerességgel vállalnák, hogy ezentúl nemcsak a vendéglátó egységektől, hanem a magányszemélyektől is átveszik a használt étolajat.
Az udvarhelyi egyesület továbbra is a különböző civil szervezetek és önkéntesek támogatásában bízik, akik részt vállalnak egy-egy akció lebonyolításában, hogy a környezetre rendkívül káros használt olaj a megfelelő helyre jusson.
Az akció sikere ellenére egyelőre nem gondolkodnak abban, hogy további településekre is kiterjeszszék a programot, jegyezte meg Csonta, erre elmondása szerint a Marosvásárhelyen kialakult nézeteltérés a magyarázat. A legutóbbi, március közepén tartott akció során ugyanis a helyi önkormányzat képviselői lefújták az akciót, és pénzbírsággal sújtottak néhány önkéntest a gyűjtőpontok létrehozásához szükséges engedélyek hiányára hivatkozva.
„Nagyon negatív élményben volt részünk, és úgy éreztük, hogy ezek után nem kezdeményezünk. Talán kerül majd Vásárhelyen is egy helyi szervezet, amely az igények szintjén tudja működtetni a programot. Egyébként máshol nagyon gördülékenyen mentek a dolgok, és ha jelentkezik bármely más városból egy szervezet, hogy felkarolná az akciót, akkor mi megpróbálunk segíteni” – fejtette ki Csonta.
A begyűjtött mennyiségek alapján Csíkszereda az első, ott a Zöld SzékelyFöld Egyesület 720 litert jegyzett, Székelyudvarhelyen az Orbán Alapítvány 62 litert, Kézdivásárhelyen a Zöld Nap Egyesület 43 litert, Gyergyószentmiklóson a Gyergyói Nőkért Egyesület 45 litert, Sepsiszentgyörgyön a Tega Rt. 73 litert, Székelykeresztúron pedig a Villám-Fulger Önkéntes Tűzoltó Egyesület 55 litert gyűjtött össze. Az így öszszegyűjtött háztartási zsiradékot jelenleg egy székelyudvarhelyi cég szállítja egy magyarországi újrahasznosító állomásra, ahol biodízel adalékanyag, illetve aszfaltkomponens készül belőle.
Dróttal összekötözött zsákba tett, majd egy hídról a folyóba dobott egy mindössze három-négy hónapos kutyakölyköt egy férfi a Szeben megyei Cód (Sadu) településen. Az állatot szerencsére időben megtalálták és megmentették.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.