2010. június 11., 09:112010. június 11., 09:11
Antal Árpád polgármester elmondta, az önkormányzatot a zöldövezetek bővítéséért, szépítéséért díjazták, s figyelembe vették, hogy az elmúlt évben a város közterületére mennyi fát, díszcserjét, bokrot ültettek, és mennyit adtak a lakosságnak, hogy a tömbházak körüli zöldövezetekre kiültessék.
Elmondta: az elmúlt évben több mint háromszáz sepsiszentgyörgyi közel negyvenezer növényt ültetett. Közben ezen a héten iktattak az önkormányzatnál 250 aláírást tartalmazó petíciót, a kivágásra ítélt gesztenyefák védelmében. Az elmúlt hónapban ugyanis egy gesztenyefát kidöntött a szél, ezért a városi kertészet szakemberei tanulmányt készítettek a központi Erzsébet park fáiról. A felmérés szerint a park 330 fája közül száz menthetetlen, és százat csak a korona részleges csonkolásával lehet megmenteni.
Az aláírásgyűjtést kezdeményező Maria Movilă elmondta, az aláírásokat azért gyűjtötték, hogy az önkormányzat és a polgármester a lakosok véleményét is vehesse figyelembe, amikor döntenek a fák sorsáról. Antal Árpád polgármester ennek kapcsán úgy nyilatkozott, az önkormányzat néha kénytelen népszerűtlen döntéseket is hozni.
„Szakemberek döntötték el, hogy egy fa beteg vagy egészséges, a veszélyes egyedeket kénytelenek lesznek kivágni. Azt megígérem, hogy minden kivágott fa helyére tíz csemetét ültetünk” – mondta Antal Árpád. A polgármester azt is elmondta, a statisztikákban Sepsiszentgyörgy nem jár élen az országban az egy főre eső zöldövezeteket illetően, de ez csak azért van, mert a számítások nem tükrözik a valós helyzetet. „Ha egy településen sok a kertváros, a családi ház, sok a zöldövezet is, de mivel ezek nem közterületen vannak, a statisztikák nem veszik figyelembe” – mondta az elöljáró.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.