
Élményt nyújtanak. A Hans Lindner Alapítvány kirándulásokkal is szebbé teszi a családok mindennapjait
Fotó: Hans Lindner Alapítvány
A Reménysugár program megállás nélkül működik, és lehet rá számítani – tudatta a Krónikával Koczinger Tibor, a szatmárnémeti Hans Lindner Alapítvány igazgatója, jelezve: a járványhelyzet közepette is teljes erőbedobással támogatják a daganatos gyermekeket.
2021. február 13., 16:372021. február 13., 16:37
Nagyon sok daganatos gyermeknek, illetve családnak nyújt támogatást a szatmárnémeti Hans Lindner Alapítvány által 2002-ben felkarolt Reménysugár program, amelynek keretében a napokban kirándulást szerveztek a kedvezményezettek számára Kapnikbányára. A gyerekek és szüleik szánkózással, hógolyózással, hóemberépítéssel feledtették egy időre a nehéz mindennapokat.
– idézte fel a Krónikának a kezdeteket Koczinger Tibor, az 1997 óta karitatív programokat lebonyolító, a Bajorországban élő alapító vállalkozóról elnevezett Hans Lindner Alapítvány igazgatója. A program kezdeményezői önkéntesek voltak, az alapítvány pedig a kezdetektől melléjük állt.
A segítségnyújtás úgy történik, hogy a szülők felveszik a kapcsolatot az alapítvány munkatársaival, akik megbízható forrásból származó információkkal látják el őket, illetve szakembereket is ajánlanak. Emellett lelki támaszt is nyújtanak a családoknak.
„Fontos, hogy a segítség elérhető legyen mindenki számára, akinek szüksége van megértő, bizalmas társra, amikor nagy a baj, »torlódnak a viharfelhők«. És majd akkor is, ha elmúlt a baj, de nem lehet biztosra menni, nem lehet lazítani, mert amíg az ember él, benne fog élni a félelem, az aggódás” – tette hozzá Koczinger Tibor.
Az igazgató ismertette, a Reménysugár program révén hogyan kezelik ezeket a helyzeteket, mit tudnak nyújtani a rászorulóknak. A már említett információátadás mellett eszközöket is biztosítanak, hogy növeljék a gyógyulás lehetőségét.
Betegszállító mentőautót, gyógyászati segédeszközöket és egy „védett” lakást kínálnak, amely a kolozsvári gyermekonkológia közelében található. Ha a család megszorul, átmeneti segítséget nyújtanak a pénzalapból. „Alapvetően adományokból működik a program. Hans Lindner alapító és családja gondot fordít arra, hogy a háttér stabil legyen, a kolozsvári lakásokat, a mentőautót is ők vásárolták, és egyébként is ők a támasza mindennek. Ugyanakkor nagyon fontos anyagi alap az adófizetők jövedelemadója 3,5 százalékának a felajánlása a Hans Lindner Alapítvány számára, ami hírvivő és információmegosztó tényező is. Tudatjuk, hogy a Reménysugár nonstop működik, és lehet rá számítani” – fogalmazott a Krónikának a szervezet vezetője.
Elmondása szerint a Hans Lindner Alapítványnál nemcsak szakemberek dolgoznak, hanem „egy közösséget is találunk”, amelynek tagjai segítenek átértékelni a betegséget, és kitartani.
Havonta szervezünk Reménysugár klubot tematikus tanácsadással, játékokkal, kézműves tevékenységekkel foglaljuk le a gyerekeket, sütünk-főzünk, szülinapokat, nőnapot és jeles ünnepeket ülünk együtt, és folyamatosan azon vagyunk, hogy órákra bár, de megfeledkezzenek a fájdalmakról, önfeledten örüljenek. Élményeseményeket szervezünk (Hungaroring, Vidámpark, Csodák Palotája, állatkertek, cirkusz, színház, filharmónia), kirándulunk sokat, és nyári rehabilitációs tábort rendezünk, ahová az egész család ingyen eljöhet” – vázolta Koczinger Tibor.
Az elmúlt év számukra sem volt egyszerű, viszont nem hagyták, hogy a világjárvány befolyásolja tevékenységüket.
újra meglátogattuk pártfogoltjainkat, persze az észszerű higiéniai szabályok betartása mellett, és segítettünk abban, amiben nélkülözést szenvedtek. Rájöttünk, hogy a szabadban nemcsak találkozhatunk, hanem tevékenykedhetünk is: ültettünk virágot, fát, zöldségeket, simogattunk és etettünk állatokat, traktorra és kombájnra ültünk, és újra főztünk – igaz, kicsit füstösen –, de a vírus mindannyiunkat elkerült, és nőtt az életkedv” – emlékezett vissza a Hans Lindner igazgatója.
A kolozsvári onkológiára nem mehettek be, de online tartották a kapcsolatot, és csomagokat küldtek be. „Alapítványi munkatárs be nem tehette be a lábát oda, maradt az online kapcsolattartás, kívánságlisták teljesítése, integetés a klinika ablakából, és a remény, hogy egyszer újra együtt kirándulunk. Terveket éppen ezért is kell szőni” – tette hozzá Koczinger Tibor. Az igazgató arról biztosított, hogy az érintettek a jövőben is számíthatnak a Hans Lindner Alapítványra és a Reménysugár programra.
– összegzett a szatmári alapítvány vezetője. „Ingyen kaptunk mindent. Gyereket, családot, betegséget és egészséget, gondot és megoldásokat egyaránt. A válasz általában itt hever a lábunk előtt, persze mi ezt legtöbbször nem vesszük észre: a megszokott dolgokat látjuk a megszokott módon. Arra számítunk, hogy nemsokára éppen a mai kedvezményezettjeink lesznek utódaink ebben a munkálkodásban, ők majd testközelből ismerik, tudják, hogy mi kell majd a gondok enyhítésére, hogyan kell simogatni azt, ami fáj” – adott hangot reményének a Hans Lindner Alapítvány igazgatója.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.
szóljon hozzá!