
Ösztöndíjjal támogatja több csíkszéki közbirtokosság is az adott településen felnőtt fiatalok középiskolai, illetve egyetemi képzését, de olyan falvak is vannak, ahol még mindig nem éltek a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) által még 2013-ban javasolt finanszírozási program lehetőségével.
2016. március 01., 18:592016. március 01., 18:59
Mint kiderült: az egyes településeken eltérő mértékben és kritériumok alapján folyósítanak ösztöndíjat a kiválasztott diákoknak, hallgatóknak. Csíkszentmártonban például a közbirtokosság tagjainak gyermekei és unokái részesülhetnek támogatásban: a tíz éve kiosztott ösztöndíjat a valamely állami egyetem vagy a Sapientia nappali tagozatán tanuló hallgatók kaphatják meg.
Gondos Imre, az Aklos közbirtokosság elnöke kifejtette: az egyetemistáknak mindössze annyi a dolguk, hogy a felsőoktatási intézménytől igazolást kérjenek, amelyben szerepel, hogy melyik szakon tanulnak, illetve hányad évesek. A társulás saját költségvetéséből évi 10 ezer lejt különít el erre a célra, ebből havi 80 lejjel finanszíroznak egy hallgatót.
Tapasztalatuk szerint egyre kevesebben élnek a lehetőséggel. Gondos Imre rámutatott: noha nem ők, hanem még elődeik indították el a programot, saját szívügyének tartja, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék az egyetemistákat, mivel meglátása szerint hosszú távon a legjobb befektetés a fiatalok támogatása.
A hátrányos helyzetű, jól tanuló diákokat támogatják
Kászonaltízen ehhez képest a hátrányos helyzetben lévő és kitűnő tanulmányi eredményeket elért helyi fiatalokat, a középiskolásokat és az egyetemi hallgatókat is támogatja a közbirtokosság a Kazun Egyesületen keresztül. Csűrös András Kálmántól, a társulás elnökétől megtudtuk: a 2009-ben elindított program keretében évi öt-hatezer lejt különítenek el, az ösztöndíjra jogosultakat pedig az egyesület választja ki.
„A jövő a fiatalokban van, ezért nem szabad hagyni, hogy a tehetséges gyermekek anyagi helyzetük miatt ne tudjanak tanulni, fejlődni\" – fogalmazott a közbirtokosság vezetője. A támogatás megszerzésének feltételei megtalálhatóak a Kazun Egyesület honlapján (www.kazun.ro), az ösztöndíjra félévente lehet pályázni. A weboldalon szereplő információk szerint az elbírálásnál a tanulmányi eredményeket, az iskolai sikereket és a közösségi tevékenységeket veszik figyelembe. A 2015/2016-os tanév második félévében egyébként hét egyetemi hallgatót és középiskolást támogatnak egyenként havonta 250 lejjel.
Nem ültették gyakorlatba a Sapientia elképzelését
Ezzel szemben Csíkkarcfalván még nem indítottak támogatási programot annak ellenére, hogy János Géza, a helyi Larix közbirtokosság elnöke szerint ezt már néhány éve fontolgatják. Mint kifejtette: három éve velük együtt más társulások képviselői a Sapientia EMTE csíkszeredai karának vezetőivel tárgyaltak egy közös ösztöndíjrendszer elindításáról, de a gyakorlatban ez nem valósult meg, náluk például a közgyűlés elé sem került még a téma.
Ezzel kapcsolatban Kósa István, a felsőoktatási intézmény csíkszeredai dékánhelyettese elmondta: 2013 nyarán a Sapientia és tizennégy közbirtokossági elnök is aláírta az ösztöndíj-alapításra vonatkozó szándéknyilatkozatot. A társulások vezetői ezzel vállalták, hogy amennyiben az adott közbirtokosság tagjai beleegyeznek, bekapcsolódnak a tehetséggondozási programba egy–két egyetemista anyagi támogatásával.
Ezt követően azonban, „talán egyetlen közbirtokosság kivételével, senki nem adott végül ösztöndíjat, ugyanis a közgyűlések – tudtommal – több helyen leszavazták a kezdeményezést\" – magyarázta Kósa István. A dékánhelyettes azt is közölte: a Csíki Közbirtokossági Unió elnökétől korábban ígéretet kaptak arra, hogy újra megpróbálják beindítani a programot, de azóta sem történt előrelépés, ő ugyanakkor bízik abban, hogy „a kevés jó példa ragadós lesz\", és több közbirtokosság fog csatlakozni a programhoz.
A szándéknyilatkozat havi 110 eurót ír elő
Az ösztöndíjat biztosító települések köre már a közeljövőben bővülhet, Csíkszentgyörgyön ugyanis ebben az évben indítanák el a Sapientia által 2013-ban javasolt programot. Kézdi József, a helyi közbirtokosság elnöke rámutatott: fontos számukra a helyi diákok továbbtanulása, ezért tervezik nemcsak az egyetemisták, hanem a fiatalabb tanulók támogatását is.
A társulás vezetője úgy fogalmazott: a szándék megvan egy–két helyi fiatal felkarolására, az ehhez szükséges pénzöszszeg is rendelkezésükre áll, végleges döntést pedig a vasárnapi közgyűlésen hoznak az ügyben. A felsőoktatási intézménnyel kötött szándéknyilatkozat szerint egyébként a közbirtokosságok legalább havi 110 euróval segítenék azoknak a kiváló tehetségű helyi fiataloknak a továbbtanulását, akik a képzés befejezése után itthon szeretnének dolgozni. Az egyetem emellett a támogatásért cserébe bevonná a diákokat a kutatási programokba, illetve egyéni tanácsadók révén felkészítené őket az országos és nemzetközi tantárgyversenyekre.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.
Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.
Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.
A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.
A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.
Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.
szóljon hozzá!