2009. február 23., 08:572009. február 23., 08:57
„Az egyszobás, közös fürdőszobás munkásszállóban 60 korszerű lakosztályt és garzonlakást alakítottunk ki, az átadásra a közeljövőben kerül sor” – közölte a városvezető. Elmondta, a tömbházlakásokat az önkormányzati szakbizottságok által összeállított szigorú pontrendszer alapján utalják ki. Kovászna megyeszékhelyén egyetlen szociális otthon működik: A Sing-Singnek nevezett intézmény jelenleg is túlzsúfolt, a tízemeletes tömbházban több mint négyszázan laknak, a lakók háromnegyede kiskorú.
A közművesített telkek iránt is nagy az érdeklődés: már több mint százan jelentkeztek a polgármesteri hivatal által meghirdetett Gyere haza elnevezésű programra. Az elképzelés szerint a 35 évnél fiatalabb, egyetemet végzett ifjú házasok 300 vagy 500 négyzetméteres telket kapnak ingyen a várostól, ha hazaköltöznek. Erre a telekre két év alatt kell felépíteniük a házukat, kész tervek alapján.
A polgármester szerint a városnak jól képzett fiatal szakemberekre van szüksége, ezért évente 50 ingyentelket ajánlanak fel, hogy minél többen hazatelepedjenek. Becslései szerint az egyetemet végzett sepsiszentgyörgyiek alig 43 százaléka tér haza a tanulmányok befejezése után. Antal Árpád azt ígérte: népszerűsíteni fogja a hazatelepedett szakemberek és családok „sikertörténeteit”, hogy a hazai nagyvárosokban vagy külföldön dolgozó sepsiszentgyörgyieket hazatérésre bátorítsa.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.
A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.
Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.