Hirdetés

Segesvár után Nagyszeben is a világörökség része lehet

Nagyszebennek nagy esélye van arra, hogy a világörökség részévé váljék, jelentette ki Kelemen Hunor a szászföldi városban tett tegnapi látogatása során. Segesvárt 1999-ben nyilvánították a világörökség részévé – a művelődési miniszter szerint e cím kiterjesztése révén a 2007-ben Európa Kulturális Fővárosa címet kiérdemlő Szeben is felkerülhet az UNESCO listájára.

Pap Melinda

2010. október 20., 10:242010. október 20., 10:24

Mint mondta, az ehhez szükséges iratcsomót jövő év közepéig kell összeállítani, s így már 2012-ben napirenden szerepelhet az ügy. Kelemen Hunor erről Klaus Iohannis polgármesterrel és a megyei kulturális igazgatóság képviselőivel is tárgyalt tegnap. Az RMDSZ-es tárcavezető hangsúlyozta, a Segesvár által birtokolt cím kiterjesztése révén Nagyszebennek nagyobb esélye van felkerülni a világ legjelentősebb épített örökségeinek listájára, mintha önállóan pályázná meg ezt. Ugyanis a címet odaítélő bizottság is inkább az előző verziót támogatja, tekintve, hogy az európai helyszínek túlsúlyban vannak a lajstromon, magyarázta a miniszter. Kelemen szerint eddig két variáns került szóba: Szeben egyedül, illetve a környező településekkel közösen pályázza meg a címet. A helyi tanácsnak meg kell hoznia az erre vonatkozó döntést, s ezt követően a szaktárca kiküldi a műszaki szakembereket, akik feltérképezik majd a terepet, hogy el lehessen készíteni a pályázáshoz szükséges terveket, tanulmányokat. Az iratcsomó összeállításához jelentős „anyagi és emberi erőfeszítésre lesz szükség”, vetítette elő a miniszter. Nagyszeben egyébként már 2007-ben is megpályázta az UNESCO által odaítélendő címet, akkor azonban elutasították a kérést, Kelemen Hunor szerint azért, mert az nem volt megfelelően összeállítva.

A művelődési miniszter tegnapi látogatása során arra is kitért, hogy a szaktárca legkésőbb novemberben jóváhagyja Nagyszeben városrendezési tervét, ugyanis mint fogalmazott, nem akarják meggátolni „a nagy potenciállal rendelkező város fejlődését”. A városrendezési tervben két híd, illetve egy terelőút építése szerepel, mely révén a belváros több utcáját is lezárnák a gépkocsiforgalom előtt. Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyébként 11,5 millió eurós kölcsönt ítélt meg a városnak több utca felújítására, valamint a víz- és csatornahálózat korszerűsítésére, illetve egy híd építésére, jelentették be tegnap a pénzintézet képviselői.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
2026. augusztus 12., szerda

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban

Tizenegy évvel ezelőtt még emberéletet mentett az a férfi, aki kedden este halálra gázolt két embert Brassóban.

Néhány éve még életet mentett a férfi, aki most halálra gázolt két embert Brassóban
2026. augusztus 12., szerda

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban

Két személy életét vesztette kedd este, miután egy személygépkocsi járdán tartózkodó gyalogosokba hajtott Brassóban – közölte a Brassó megyei katasztrófavédelmi felügyelőség (ISU).

Súlyos tragédia Brassóban: járdán tartózkodó gyalogosokat gázolt halálra egy autó a belvárosban
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt

Radu Miruță a Kolozsvár és Nagyvárad közötti vasútvonal felújítására irányuló beruházással kapcsolatban kijelentette: tárgyalások folynak az EB képviselőivel arról, hogy egyes szakaszokon egy ideig dízelmozdonyok közlekedjenek villamosmozdonyok helyett.

Kolozsvár–Biharpüspöki-vasútvonal: dízelmozdonyokkal mentenék az uniós pénzt
2026. augusztus 11., kedd

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja

Nem tükrözik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) álláspontját Toró T. Tibornak a Tusványosról tett kijelentései – közölte kedden Tőkés László.

Tőkés László elhatárolódik Toró T. Tibor Tusványos-kritikájától, Tarr Zoltán kijelentéseit is bírálja
2026. augusztus 11., kedd

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA

Az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi döntése szerint fel fogja szólítani a TikTok közösségi platformot, hogy távolítson el az „Ambulanța Neagră” vagy „Salvarea Neagră” (fekete mentőautó) témával kapcsolatos 90 videót az online közegből.

„Fekete mentőautó”: 90 videót töröltetne a TikTok-ról a CNA
Hirdetés
2026. augusztus 11., kedd

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében

Befogtak egy anyamedvét és két bocsot kedd hajnalban Brassóban. Az állatokat a zernyesti Libearty medvemenhelyre szállították – közölte a brassói polgármesteri hivatal.

Anyamedvét és két bocsot fogtak be Brassó egyik negyedében
2026. augusztus 11., kedd

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok

Közel hatszáz programmal várja a közönséget augusztus 16. és 23. között a 17. Kolozsvári Magyar Napok. Az idei, minden eddiginél gazdagabb programkínálat komoly anyagi kihívások elé állítja a szervezőket.

„Tárt kapukkal”: mintegy hatszáz programmal érkezik a 17. Kolozsvári Magyar Napok
2026. augusztus 11., kedd

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő

Újabb sárga, vagyis elsőfokú hőségiasztást adott ki Románia több mint felére az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM). A figyelmeztetés szerda reggelig érvényes.

Újabb hőségriasztást adtak ki, Erdély nagy részén marad a rendkívül meleg idő
Hirdetés
Hirdetés