
Salrom: meggyűlt a baj a víz elvezetésére használt két méter átmérőjű csövekkel
Fotó: László Ildikó
A Salrom vállalat beruházási igazgatója csütörtöki parajdi sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a Korond-patak elterelése a munkálatok összetettsége miatt késik.
2025. július 03., 18:022025. július 03., 18:02
Nicolae Sebastian Șoltuz szerint a nehézséget az okozza, hogy a víz elvezetésére használt két méter átmérőjű csöveknek a nehéz terepviszonyok között pontosan követniük kell a patak kanyarulatát. A kivitelezőnek ezért körültekintően és pontosan kell eljárnia.
– magyarázta az Agerpres szerint. Az igazgató elmondta, a patak eltereléséhez szükséges összes csövet a helyszínre szállította a gyártó, és megerősítette, hogy a munkálatok a kitűzött július elsejei határidőhöz képest tíz napot késnek.
Șoltuz beszélt arról is, hogy a problémás helyszíneken nem történtek földcsuszamlások, és a födémen lévő kráterek sem nőttek, ugyanakkor a bányát megtöltő víz sókoncentrációja és hőmérséklete sem változott.
Amint arról beszámoltunk, Radu Miruță gazdasági, digitalizációs, vállalkozási és idegenforgalmi miniszter szintén csütörtökön bejelentette: javasolta a részvényesek közgyűlésének, hogy hívják vissza a Salrom Országos Sótársaság igazgatótanácsának tagjait a parajdi sóbányában bekövetkezett katasztrófát vizsgáló ellenőrző szerv jelentése nyomán. A tárcavezető szerint 45 millió euróba kerülne a parajdi sóbánya rehabilitálása.

Radu Miruță gazdasági, digitalizációs, vállalkozási és idegenforgalmi miniszter bejelentette: javasolta a részvényesek közgyűlésének, hogy hívják vissza a Salrom Országos Sótársaság igazgatótanácsának tagjait a parajdi sóbányában bekövetkezett katasztrófát vizsgál&o
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.
Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hetvenedik évfordulójára október 20. és 30. között nagyszabású megemlékezéssorozattal készülnek Kolozsváron. A magyar főkonzulátus, az RMDSZ, az egyházak, az egyetemi és civil szervezetek közös rendezvénye.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
szóljon hozzá!