Hirdetés

Rövidzárlat okozhatta a tüzet

•  Fotó: A szerző felvétele

Fotó: A szerző felvétele

Szirénázó tűzoltóautók és mentők hangja verte fel Gyergyószentmiklós csendjét pénteken délután 15:30 óra körül. A gomolygó fekete füst ekkor már a város több pontjáról is látható volt, szemtanúk állítása szerint a Gyergyói-medence több településén látták.

Jánossy Alíz

Jánossy Alíz

2008. március 17., 00:002008. március 17., 00:00

16 órakor, amikor a helyszínre értünk, már lángokban állt az Industry Transilvan Kft. mintegy 1440 négyzetméteres bútorgyártó asztalosmûhelyének kétszintes épülete. A tûzoltók hasztalan hadakoztak a lángokkal, inkább azon fáradoztak, hogy megfékezzék az égés átterjedését a közel lévõ másik mûhelyre. Az udvaron kétségbeesett munkások futkosó hadával találkoztunk, akik igyekeztek a szomszédos épületbõl kimenekíteni, és biztonságos távolságba helyezni a még ép gépeket, bútorzatot és nyersanyagokat. A munkások és a falvakról érkezett önkéntes tûzoltók közül többen is felkapaszkodtak a szomszédos mûhely tetejére, onnan locsolták az égõ mûhelyt, illetve a még épségben állónak a falait, hogy ne terjedhessenek tovább a lángok. Közben a hivatásos, gyergyószentmiklósi katonai tûzoltók mellé rendre csatlakoztak a gyergyóalfalvi, gyergyóditrói és gyergyóremetei önkéntes tûzoltók. A mentési munkálatokban a gyár dolgozóit a szomszédos cégek alkalmazottai is segítették. „Nem tudjuk, hogyan keletkezett a tûz” – jelentette ki a Krónika kérdésére az egyik munkás. Hozzátette: a kigyulladás azalatt történhetett, míg a munkások uzsonnaszüneten voltak. „A gomolygó füst miatt be sem tudtunk menni a mûhelybe” – fûzte hozzá a társa, miközben jókora tekercs szigetelõanyagot igyekeztek elhelyezni a tûztõl minél távolabb. Emberben nem tett kárt a tûz, mindössze egy személyt szállított el a mentõ füstmérgezéssel.
A tûz okáról utólag Vasile Butnaru, a csíkszeredai Oltul katonai tûzoltóság illetékese tájékoztatta lapunkat, közölve, egy meghibásodott elektromos huzalban keletkezett zárlat okozta szikra lobbanthatta lángra a szigetelõanyagot, ahonnan aztán átterjedt a tûz a tetõzetre és a mûanyag borítású nyílászárók kereteire. A tulajdonos Pap Ferenc, Pap József polgármester fia már csak leégett mûhelyét szemlélhette, a vállalkozót ugyanis Bukarest felé tartó útjáról térítették vissza a lesújtó hírrel. „Nincs még hivatalos kárbecslés, nem is beszélnék errõl szívesen” – szögezte le tegnap Pap Ferenc a Krónika kérdésére. Hozzáfûzte, a mérhetetlen anyagi kár ellenére alkalmazottainak nem kell tartaniuk attól, hogy állás nélkül maradnak, ugyanis váltásokban szervezi meg a munkát az épen maradt mûhelyekben, így egyetlen alkalmazottját sem bocsátja el.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés