2010. március 14., 15:192010. március 14., 15:19
Az RMDSZ által javasolt régiótérkép – amelyen Hargita, Kovászna és Maros megye egy régiót alkot – „az ország szétdarabolásának első veszélye” – hangzott el az Új Jobboldal által rendezett tüntetésen. Az egyik szónok „agressziónak” nevezte a szövetség regionalizációs tervezetét, amelynek alapján a három megye „külön szerveződik, a magyar pedig hivatalos nyelv lesz a térségben”.
A tüntetők a román memorandistáknak az Eroilor (Deák Ferenc) utcában emléket állító haranglábnál gyülekeztek, majd átvonultak a néhány száz méterrel odébb álló Avram Iancu-szoborhoz, amelyet megkoszorúztak. Daniel Bran, az Új Jobboldal kolozsvári szervezetének elnöke szerint az akciónak kettős célja van: egyrészt Avram Iancura emlékeztek, másrészt figyelmeztetni akarnak annak veszélyére, hogy Hargita, Kovászna és Maros megye „magyar adminisztráció” alá kerülhet. A felvonulók román trikolórokkal, transzparensekkel, énekelve, jelszavakat skandálva vonultak az utcán. Az incidensek nélkül lezajlott rendezvényt a rendőrség és a csendőrség biztosította.
Mint ismeretes, a szenátus februárban hallgatólagosan elfogadta az RMDSZ törvényhozási kezdeményezését, amely tizenhat régióra osztaná Romániát, ezek egyikét Hargita, Kovászna és Maros megye alkotná.
Sürgősségi műtétje után a Kolozs megyei Récekeresztúron megtámadott mentőautó sofőrje úgy nyilatkozott, „körülbelül kilenc varrat van a szaruhártyáján”. A mentőt TikTok-álhír által felhergelt rongálók támadták meg.
A végéhez közeledik villamos- és hőerőmű (CET Hidrocarburi) átfogó korszerűsítése: a mintegy 100 millió eurós beruházás 95 százalékos készültségnél tart, és október végén indulhat el benne a villamosenergia-termelés.
Harminc embert verhetett át hamis Untold-jegyekkel egy 30 éves kolozsvári férfi, akit 24 órára őrizetbe vett a rendőrség. A gyanúsított az év eleje óta kínált eladásra fesztiválbelépőket, a vásárlók azonban hiába fizették ki azok árát.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) hétfőn meghosszabbította a sárga, vagyis elsőfokú hőségriasztást Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Egy ügyészt vasárnap éjszaka 24 órára őrizetbe vettek, mert miután botrányt okozott egy Hunyad megyei vendéglátóhelyen, könnygázt használt és egy pisztolyt is elsütött, amikor a rendőrök megpróbálták lefogni – közölte hétfőn a legfőbb ügyészség.
Harminc napos előzetes letartóztatásba helyeztek egy nőt és hat férfit a Kolozs megyei Récekeresztúron történt mentőautó-személyzet elleni támadás ügyében.
A napokon át tartó kánikula idején sok lakásban éjszakára sem csökken 25–30 Celsius-fok alá a hőmérséklet, miközben a házi patikában ott sorakoznak a tabletták, kapszulák, szemcseppek vagy éppen az inzulin.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) vasárnap sárga jelzésű, hétfő 10 órától kedd 10 óráig érvényes hőségriasztást adott ki Krassó-Szörény, Temes, Arad, Bihar, Szatmár, Szilágy és Máramaros megyére.
Kövekkel, botokkal és fejszékkel támadtak a Kolozs megyei Récekeresztúron (Recea-Cristur) feldühödött falusiak egy mentőautóra az úgynevezett „fekete mentőről” szóló rémhírek hatására, súlyos szemsérülést okozva a jármű vezetőjének.
A hőségben nemcsak az számít, mit teszünk a hűtőbe, hanem az is, mennyi idő alatt visszük haza a bevásárlást, hiszen a hús, a hal vagy egy krémes sütemény már egy hosszabb buszozás alatt is túlmelegedhet, megromolhat.