
Fotó: MTI
Demonstráción követelte a Romániában terrorizmusért elítélt kézdivásárhelyi fiatalok szabadon bocsátását a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) szerdán, Románia budapesti nagykövetsége előtt.
2018. július 12., 00:102018. július 12., 00:10
2018. július 12., 00:112018. július 12., 00:11
Zagyva György Gyula, a HVIM társelnöke az egybegyűlt mintegy száz ember előtt kijelentette: a két aktivista ügyében született súlyos ítélettel a román állam azt üzente az erdélyi magyarságnak, hogy hagyjon fel az autonómiatörekvésekkel.
– tette hozzá. Amennyiben a magyarság nem lép fel egységesen ez ellen a „jogtipró döntés” ellen, minden magyart „bármikor elhurcolhatnak” – figyelmeztetett a szónok.
Toroczkai László, a HVIM alapítója, a pártként bejegyzés alatt álló Mi Hazánk Mozgalom elnöke azt hangsúlyozta: az ügy a magyarság szolidaritásáról szól, mivel minden magyar felelős minden magyarért. Közlése szerint két olyan magyar ember élete a tét, akik semmi mást nem tettek, mint hogy volt bátorságuk kiállni a magyarokért. Bízik abban – folytatta –, hogy valamennyi politikai pártot és a magyar kormányt is cselekvésre ösztönözhetik. Elvárják és követelik a magyar kormánytól, hogy minden nemzetközi fórumon szólaljon fel a két bebörtönzött férfi szabadon bocsátásáért - mondta Toroczkai László.
Beke Istvánt, a HVIM kézdivásárhelyi elnökét és Szőcs Zoltánt, a HVIM erdélyi szervezetének vezetőjét öt-öt éves börtönbüntetésre ítélte terrorizmusért a román legfelsőbb bíróság. Azért állították őket bíróság elé, mert lehallgatott beszélgetéseikből és az előbbi lakásán talált petárdákból a román hatóságok arra következtettek, hogy házi készítésű bombát akartak robbantani Kézdivásárhely főterén 2015-ben, a december elsejei román nemzeti ünnepre szervezett katonai parádén.

Nagyszabású tüntetést készít elő az MPP, az RMDSZ, az EMNP és az EMNT: csütörtökön 18 órától a kézdivásárhelyi főtérre várják mindazokat, akiket felháborít a terrorizmus miatt elítélt Beke István és Szőcs Zoltán bebörtönzése.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
szóljon hozzá!