Hirdetés

Román centenárium – Tőkés szerint óriási az ellentmondás a romániai jogállamiság és a jubilálás között

Tőkés László: Románia legméltóbb módon a jogosság és a törvényesség helyreállításával, illetve a demokratikus jogállamiság biztosításával ünnepelhetne

Tőkés László: Románia legméltóbb módon a jogosság és a törvényesség helyreállításával, illetve a demokratikus jogállamiság biztosításával ünnepelhetne

Ordító ellentmondás a mélypontra süllyedt romániai jogállamiság és a látványos jubilálás közötti kirívó ellentét, de ennél is nagyobb az ellentmondás az államfő által említett „európai szellemiség” és a száz év óta idegen elnyomás alá került erdélyi magyarság sérelmére elkövetettek között – jelentette ki Tőkés László fideszes európai parlamenti képviselő az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában csütörtökön.

MTI

2018. november 29., 18:412018. november 29., 18:41

2018. november 29., 21:422018. november 29., 21:42

A képviselő az Európai Parlament brüsszeli plenáris ülésén a román centenáriummal kapcsolatban megfogalmazott napirend előtti felszólalásához kapcsolódva kijelentette:

miközben az Európai Parlament és az Európai Bizottság jelentései „ultimátumszerű megrovásban részesítik a mélyponton álló romániai jogállamiságot”, Jean-Claude Juncker európai bizottsági és Antonio Tajani európai parlamenti elnökök „fesztív módon” ünneplik annak a Nagy-Romániának a jubileumát, amely megalakulásának centenáriumán újabb és újabb merényleteket követ el az európai jogállamiság sérelmére.

Hirdetés

Ezek között a képviselő a kommunizmus idején önkényesen elkobzott magyar köztulajdonok két kategóriáját nevezte meg: azokat, amelyeket jogos tulajdonosainak közel harmincévnyi „jogállamiság” után sem adtak vissza, valamint azokat a visszaszolgáltatott ingatlanokat, amelyeknek „alattomos visszaállamosítása a szemünk előtt folyik”.

Tőkés László kijelentette,

a magán- és köztulajdon rovására elkövetett jogfosztás egyben egyház- és kisebbségellenes vallási és etnikai diszkriminációt is jelent.

Ugyanakkor azon meggyőződésének adott hangot, hogy Románia legméltóbb módon a jogosság és a törvényesség helyreállításával, illetve a demokratikus jogállamiság biztosításával ünnepelhetne.

„Amíg ez nem válik valósággá, addig országunk európaisága is csak ünnepi sallang marad, és Ferenc pápa hőn áhított romániai látogatása is merő szemfényvesztés lenne” – fogalmazott az erdélyi képviselő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 23., szerda

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja

A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.

Hónapok óta zárva a lippai fürdőtelep ingyenes ásványvízkútja
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában

Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.

Föld alatti „visszhangterem”: halad a József-tárna fejlesztése Erdély egyetlen látogatható sóbányájában
2026. szeptember 23., szerda

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség

Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.

Veszélyes rollerezés, iskolai erőszak, albérletcsalások: ezekre figyelmeztet a kolozsvári rendőrség
2026. szeptember 23., szerda

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után

Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.

„Tűnj el innen, gyilkos!” – Lincshangulat a Temes megyei brutális tinédzsergyilkosság ügyében hozott ítélet után
Hirdetés
2026. szeptember 23., szerda

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés

Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.

Európa legjobb bárjai közé került a kolozsvári Heltai, a vezetőjét is meglepte az elismerés
2026. szeptember 22., kedd

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből

Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.

Csalókat kiált: politikai botrány lett az RMDSZ és Szabó Ödön kontra Csomortányi-perből
2026. szeptember 22., kedd

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon

A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.

Wass Albert-ábrázolásként több Vándor székely-szobormásolat található Magyarországon
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön

Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.

Játék, történelmi séta, irodalomóra-sorozat: rendhagyó módon idézik fel 1956 erdélyi történetét a Székelyföldön
2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
Hirdetés
Hirdetés