
Fotó: Nyárádmente.ro
Nem hajlandó saját költségvetéséből pénzt elkülöníteni március 15. megünneplésére a koronkai önkormányzat. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) kezdeményezését a Maros megyei nagyközség négy román tanácsosa is támogatta, az RMDSZ-es képviselők közül ellenben öten nemmel szavaztak, hárman tartózkodtak.
2018. február 21., 14:512018. február 21., 14:51
2018. február 21., 15:052018. február 21., 15:05
Ötszáz lejt szeretett volna elkülöníttetni Maros megye egyik leggazdagabb községének a költségvetéséből Márton Irma, az EMNP koronkai tanácsosa, hogy a jelképes összegből kaláccsal és meleg teával kínálják a március 15. megünneplésére érkezőket. A néppárti tanácsos azok után állt elő javaslatával, miután néhány hónappal ezelőtt a magyar többségű település összes önkormányzati képviselője támogatta a helyi románság kérését, és közpénzt szántak Románia nemzeti ünnepére.
„Döbbenetes, ami Koronkán történt, szinte nem találok szavakat. A román pártok támogatták a javaslatomat, míg azok, akik azt állítják magukról, hogy ők a magyarság igazi képviselői, nemmel szavaztak, vagy jobbik esetben tartózkodtak” – nyilatkozta a Krónikának Márton Irma. Mint mondta,
A néppárti képviselőnek meggyőződése, hogy a községháza támogatásával vagy anélkül, mint minden évben, a koronkaiak idén is megünneplik az 1848-49-es magyar forradalom kitörésének napját.
– tette hozzá Márton Irma.

Egymás ünnepének tiszteletben tartását szorgalmazza a koronkai román tanácsosok által összeállított, a március 15-ei megemlékezések közpénzből történő megszervezését célzó határozattervezet.
Az Erdélyi Magyar Néppárt helyi szervezete egy közleményt is kiadott a szavazás eredménye kapcsán. A politikai alakulat ebben köszönetet mond a román nemzetiségű képviselőknek, illetve a szavazók elárulásával vádolja az RMDSZ-t.
László György, az Erdélyi Magyar Néppárt Maros megyei elnöke szerdán nyílt levélben fordult Péter Ferenchez, az RMDSZ Maros megyei elnökéhez, amelyben közölte, az RMDSZ helyi és megyei szervezete magyarázattal és bocsánatkéréssel tartozik a kialakult helyzet miatt.
„Továbbá arra is kíváncsiak vagyunk, milyen megfontolásból igyekeznek ellehetetleníteni az RMDSZ helyi tanácsosai a március 15-ei ünnepséget, miközben
– áll a nyílt levélben.
László György szerint ugyanakkor „mégsem csodálkozhatunk”: „Jól emlékszünk még arra az esetre, amikor koronkai tanácsosaik a kétnyelvű utcanévtáblákról szóló kezdeményezést szavazták le – joggal kiváltva a helyi és erdélyi közvélemény felháborodását. Akkor abban reménykedtünk, egyszeri esetről van szó, a legutóbbi történések azonban bebizonyították: koronkai tanácsosaik következetesen szavaznak a helyi magyar közösség ellen.”
„Hasson oda, hogy az RMDSZ helyi tanácsosai felülemelkedjenek a pártpolitikai csatározásokon, s ne engedje, hogy egy teljes magyar közösség és nemzeti ünnepünk méltósága szenvedje el néhány helyi képviselőjük szűklátókörűségét!” – írja nyílt levelében László György.
Meglepte a szövetség elutasító magatartása a román pártok tanácsosait is.
– értékelt lapunknak Daniel Cheşa, a Nemzeti Liberális Párt tagja. – Mi betartottuk a szavunkat, hiszen a tavaly azt ígértük a magyar kollégáknak, hogy ha ők hajlandók támogatni a mi határozattervezetünket, és pénzt különítünk el december elsejére, mi is megszavazunk egy azonos összeget a márciusi forradalom napjára”.
Cheşa azon négy önkormányzati képviselő között volt, aki beterjesztőként kézjegyével látta el a határozattervezetet. Szerinte jelzésértékű lett volna a koronkai példa, hiszen huszonhárom évvel ezelőtt, 1995 februárjában írták alá az Európa Tanácsban a nemzeti kisebbségek védelméről szóló keretegyezményt. A Strasbourgban született dokumentum szerint a nemzeti kisebbségek és ezen kisebbségekhez tartozó személyek jogainak és szabadságainak védelme az emberi jogok nemzetközi védelmének szerves részét képezi és mint ilyen, a nemzetközi együttműködés keretébe tartozik.
Az RMDSZ helyi politikusai jobbára nem létező törvénycikkelyekre hivatkozva utasították el az ellenzéki kezdeményezést.
Meg szerettük volna ismerni Takács Szabolcs RMDSZ-es polgármester álláspontját is, az elöljáró azonban nem kívánt szóba állni lapcsaládunkkal. A tanácsülésen külön kitért erre is: a plénum előtt eldicsekedte, hogy azért nem volt hajlandó válaszolni az ismételt telefonhívásokra, mert nem akar semmiféle diverzióba keveredni.
a 2001/215-es helyhatósági törvény, valamint a 2006/273-as helyi közpénzügyi törvény arról rendelkezik, hogy azokon a településeken, melyeken a kisebbségek számottevő arányban élnek, a helyi önkormányzat a nemzeti identitás ápolását szolgáló ünnepeket szervezhet, és azokat a helyi költségvetésből finanszírozhatják.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
6 hozzászólás