
Fotó: Krónika
2008. május 16., 00:002008. május 16., 00:00
A váradi polgármesteri tisztségért tizenegyen szálltak versenybe, tízen párttámogatással, Călin Raita vállalkozó függetlenként indult. Az elmúlt választások tapasztalatai azt mutatják, hogy a több mint kétszázezres lélekszámú városban a második fordulóban dől el, ki lesz a polgármester.
Bolojan a kedvenc
Míg az elmúlt választásokon etnikai szavazás során dőlt el a polgármesteri szék sorsa, és Petru Filip korábbi polgármesternek rendszerint a második fordulóban sikerült legyőznie Biró Rozáliát, az idei választási kampányt két román jelölt, Ilie Bolojan és Mihai Groza közötti párbaj jellemzi. Az egykori kormányfőtitkár csak hosszas győzködés után vállalta el a jelöltséget, és kampánya során konkrét változtatásokat ígért. Ismert váradi vállalkozókból, pedagógusokból, orvosokból és közintézmények vezetőiből álló 27 fős csapatával gazdasági, kulturális, szociális téren egyaránt fellendülést ígért, de a műemlék épületek helyreállítását, a turizmus fejlesztését is említette fő célkitűzései között. Emellett a jelenlegi városvezetés munkáját kritizálta, a közpénzek elherdálásával, a lakosok semmibevételével vádolva az elöljárókat. Az élesdi születésű Bolojan Bihar megyei prefektusként vált népszerűvé a váradiak, így a magyar lakosok körében is, miután a prefektusi hivatalhoz tartozó intézményekben polgárbarát ügyintézést vezetett be. Népszerűségét mi sem jelzi jobban, minthogy rajongói animációt készítettek róla, amelyben Super Bolo egyfajta Supermanként menti meg a várost. Szakértők szerint jelentős esélye van arra, hogy megtörje a PD-L utóbbi két választáson megszerzett hatalmát.
Legfőbb ellenfele a PD-L-s Mihai Groza, akit párttársa, Petru Filip korábbi elöljáró EP-képviselővé választása után, tavaly decemberben választottak meg ideiglenes polgármesternek. Grozának csak a tanácsosok közti szavazás többszöri megismétlése után sikerült elnyernie a tisztséget Biró Rozália alpolgármesterrel szemben. „Nagyvárad európai város, félre kell tennünk a sovinizmust, hisz együtt élünk Európában. Csak megismételni tudom a megválasztásomkor mondottakat: minden váradi polgármestere akarok lenni, nemzetiségre való tekintet nélkül” – felelte lapunk azon kérdésére, hogy megválasztása esetén hogyan viszonyul majd a magyar közösséghez. Elmondta, polgármesterként folytatná a helyi közigazgatás reformját.
Biró, a magyar jelölt
Bár az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) képviselőinek nem sikerült megállapodniuk abban, hogy közös listán induljanak a választásokon, a polgári alakulat csak tanácsosi jelöltlistát állított, így a polgármesteri tisztséget egyetlen magyar, Biró Rozália pályázza meg. Noha az MPP képviselőit többször is kritizálták emiatt, szerintük politikailag átgondolt és a magyarság érdekeinek megfelelő döntést hoztak. „Az 1992-es választás óta Váradon etnikai szavazás zajlott, és a magyar jelölt mindig bejutott a második fordulóba. Nyernie érthető módon nem sikerült, de a bejutást veszélyeztethette volna, ha az MPP is indít jelöltet” – indokolta a döntést Orbán Mihály, az MPP országos alelnöke, a tanácsosjelölti lista vezetője. Orbánnak 2004-ben független tanácsosjelöltként nem sikerült mandátumot szereznie, az RMDSZ viszont azzal vádolja, a szövetségnek miatta van csupán hét képviselője a testületben. Bár az MPP nem állított polgármesterjelöltet, eddig nyilvánosan nem jelentette be, hogy Biró Rozáliát támogatná.
Fried Noémi Lujza, Pap Melinda
Nagyváradi statisztika
A 2004-es helyhatósági választásokon a második fordulóban dőlt el, hogy ki lesz a polgármester. Az első fordulóban Petru Filip a szavazatok 47,73 százalékát, Biró Rozália 20,66 százalékát kapta. Biró a 80 167 érvényes szavazat közül 16 566 voksot szerzett. A második fordulóban Filip a voksok 77,3 százalékával lett polgármester. A tanácsosjelölti listákra leadott 79 130 érvényes szavazat közül 17 991-et (22,74%) az RMDSZ kapott. A 2002-es népszámláláskor a 206 614 váradi közül 56 985, a lakosság 27,58 százaléka vallotta magát magyarnak. A választási iroda nyilvántartásában 193 773 választópolgár szerepel, a pótlistára 408-an kerültek fel.
Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.
Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.
Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.
A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.