
Fotó: Boda L. Gergely
Bűnügyi vizsgálatot indított a Hargita megyei rendőrség, miután egy udvarhelyi lakos jelezte, saját adatait fedezte fel Buta Levente független polgármesterjelölt egyik támogatói listáján, de aláírását állítása szerint odahamisították.
2016. május 04., 19:022016. május 04., 19:02
2016. május 05., 14:132016. május 05., 14:13
A székelyudvarhelyi választási bizottság alelnöke, Molnár Zsigmond ügyvéd elmondta, először őket kereste meg az illető pénteken, és kikérte a Buta Levente polgármesterjelöltségét támogatók listáját, majd feljelentést tett a rendőrségen.
Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta, a hasonló esetelet kiemelt szigorral kezelik. „A kivizsgálás folyamán nemcsak a hamisítás tényét és körülményeit kell figyelembe venni, hanem azt is, hogy mennyire befolyásolja a választásokat. Például ha döntő szerepe van – azon az egy aláíráson múlik valakinek a jelöltsége –, természetesen sokkal jelentősebb következményekkel jár” – közölte a szóvivő. Filip elmondta továbbá, a törvény értelmében pénzbírsággal, illetve hat hónaptól három évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető az okirat-hamisítás.
Bunta Levente jelenlegi székelyudvarhelyi polgármester kampánystábja egyébként korábban elkérte a választási bizottságtól a Buta Levente független és Arros Orsolya RMDSZ-es polgármesterjelölt által leadott iratcsomókat. Mint kiderült, három olyan önkéntes is gyűjtött támogatói aláírásokat Buta Leventének, akik Arros Orsolya RMDSZ-es polgármesterjelöltnek segítettek.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!