
Fotó: Ebihoreanul.ro
Rekordösszegű bírságot rótt ki tavaly a nagyváradi helyi rendőrség, így 27 százalékkal több pénzzel gazdagította a városkasszát, mint egy évvel korábban.
2022. február 01., 20:452022. február 01., 20:45
A 2021-es év tevékenységéről a helyi rendőrség vezetője, Samuel Milian vont mérleget kedden. Mint kiderült, helyi rendőrség tevékenysége egyre hatékonyabb, 4,2 millió lejt gyűjtött össze a kirótt bírságokból, 27%-kal többet, mint 2020-ban.
Az Alina Moş alpolgármesterrel közösen bemutatott jelentés szerint tavaly 24 306 lakossági panasz futott be az intézményhez, mintegy ötezerrel több, mint korábban, számolt be az Agerpres.
A legtöbb bírságot a nem megfelelő helyen való parkolásért szabták ki, főleg a városközpontban és a sétálóutcákon való hosszas állomásozás miatt. Ezeknek a bírságoknak a mértéke 82%-kal volt nagyobb, mint egy évvel korábban. Sok büntetést osztottak csendzavarásért is, ezekből 60%-kal több pénz gyűlt be.
Tavaly 11 tulajdonost bírságoltak a homlokzatok és a tetőzet nem megfelelő karbantartása miatt.
Milian arra is kitért, hogy miközben Nagyvárad egyre inkább terjeszkedik és új lakótelepek épülnek, a helyi rendőrségnek 2010 óta ugyanannyi alkalmazottja van, 67-en dolgoznak itt. A törvényi előírások szerint 1000 lakosra kellene jusson egy helyi rendőr, így Nagyváradon közel 200 alkalmazottra lenne szükség.
A 0259/969-os telefonszámra tavaly 6 370 panasz érkezett, míg az Oradea City Report applikáción 3 700-an jelentették az általuk tapasztalt rendellenességet.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
Vesztegetés elfogadásának gyanújával indított büntetőeljárást négy nagylaki határrendész ellen a ügyészség: a nyomozók szerint pénzt fogadhattak el azért, hogy beengedjék Magyarországról Romániába az illegális sertényszállítmányokat.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.
Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.
szóljon hozzá!