
2010. november 24., 09:052010. november 24., 09:05
A nagyszabású projekt kivitelezéséhez 8650 eurónyi összeget – 10 százalékos önrészszel – Izland, Liechtenstein és Norvégia kormánya biztosított. A projekt kivitelezési szakasza a napokban zárult, sikerült létrehozni a Kis-Békás-szoroson áthaladó turistautat, illetve összegyűjtötték a hulladékot a térségben. „Ez volt a legbonyolultabb és legtöbb problémával járó projektünk” – magyarázta Pál István egyesületi elnök, a projekt menedzsere arra utalva, hogy a július közepére tervezett projektzárásukat elmosta az árvíz.
Mint mondta, a természeti katasztrófa bekövetkeztekor már csak az utolsó simítások voltak hátra, azonban mivel az újonnan épített hidat elmosta a víz, illetve a kiépített kilátók is tönkrementek, veszélybe került a projekt. Azonban az utolsó hónapokban sikerült átcsoportosítani a még el nem költött összeget, és ebből függőhidat építettek a Kis-Békáson át, így létrejött a megálmodott turistaösvény.
Ezzel párhuzamosan a Gyulafehérvári Caritas gyergyószentmiklósi családsegítő szolgálatával karöltve szórólapos felvilágosító munkát végeztek a háromkúti és Kisbékás térségi tanyavilág lakosainak körében a modern hulladékgazdálkodási elvekről. Illetve sikerült megszervezni egy nagy takarítókalákát is, amelyből a helyi lakosság is kivette a részét.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.
Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.
A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.
Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.