
A Négy évszak alakjai ismét elfoglalják egykori helyüket a Kunz-palota homlokzatán
Fotó: Heritage of Timişoara / Facebook
Hogyan lehet hitelesen újraalkotni egy szobrot, amely évtizedekkel ezelőtt nyomtalanul eltűnt, és dokumentáció sem maradt fenn arról? A temesvári szecessziós Kunz-palota homlokzatára hosszú évtizedek után sorra térnek vissza a Négy évszak egykor eltűnt alakjai. A szoborcsoport korabeli fényképek alapján történő újraalkotásáról Nagy Attila szobrászművésszel beszélgettünk.
2026. augusztus 21., 12:052026. augusztus 21., 12:05
Régi fényképek tanúsítják, hogy a temesvári Kunz-palota homlokzatán egykor a négy évszak allegorikus alakjai sorakoztak. A szobrok a kommunizmus évtizedeiben nyomtalanul eltűntek a szecessziós műemlék épületről, s máig nem tudni, mikor és milyen körülmények között veszett nyomuk.
A Gyárváros egyik reprezentatív útvonalán, a Hunyadi úton (most 1919. augusztus 3. sugárút) álló Kunz-palotára nemrég a Tavasz allegorikus alakja került vissza a Prin Banat Egyesület kezdeményezésére. Ezzel már három tagja ismét a helyén van az egykor az épületet díszítő Négy évszak szoborcsoportnak: az Őszt 2024-ben, a Nyárt 2025-ben állították vissza, a sort pedig várhatóan november végén a Tél zárja majd.
Az évtizedekkel ezelőtt eltűnt allegorikus alakokat korabeli fényképek alapján rekonstruáló Nagy Attila szobrászművésszel arról beszélgettünk, hogyan lehet újraalkotni egy olyan szobrot, amelynek bizonyos részleteiről semmilyen dokumentáció nem maradt fenn, és miért fontos egy történelmi épület elveszett díszítőelemeinek helyreállítása.
A bánsági szobrászművész a Krónikának elmondta:
„Számomra ez a projekt egyszerre jelent komoly szakmai kihívást és személyes felelősséget. Egy új szobor megalkotásakor a művész szabadon formálhatja a kompozíciót és a részleteket, míg ebben az esetben egy már létezett alkotás szellemiségét kell újra életre kelteni. A cél nem az egyéni stílus megjelenítése, hanem az eredeti koncepció lehető leghitelesebb visszaadása” – fogalmazott Nagy Attila.
A Kunz-palota 1904-ben a Hunyadi úton, a háttérben a Millenniumi templom tornyaival
Fotó: Fortepan
A Kunz-palota a 19–20. század fordulójának nagyszabású temesvári városfejlődése idején épült, amikor az iparosodással és a polgárosodással párhuzamosan egymás után emelkedtek a tehetős polgárság reprezentatív palotái. Az 1902–1903-ban elkészült gyárvárosi épület tulajdonosa Kunz Károly volt.
Kunz Károly testvérével, Józseffel együtt vezette a Kunz József és Társa nevű téglagyárukat, a család gazdasági jelenléte azonban több területre is kiterjedt. Nevüket ma sem csupán palotáik őrzik Temesváron: a Kuncz negyed annak a munkástelepnek az örököse, amelyet téglagyáruk dolgozói számára alakítottak ki a 19. század végén.
A család gyárvárosi palotája egyúttal a századforduló tehetős polgárságának reprezentációs igényét is tükrözte. Nagy Attila szerint
„A századforduló építészetében kiemelt szerepet kapott, hogy az épületek ne csupán funkcionálisak, hanem esztétikailag is meghatározóak legyenek. A homlokzati szobrok ennek a szemléletnek fontos elemei voltak, és jelentősen hozzájárultak a városkép karakteréhez. Ezek a díszítések a megrendelők társadalmi státuszát, anyagi lehetőségeit és igényességét is kifejezték. Egy gazdagon díszített palota nemcsak építészeti alkotás volt, hanem rangot és presztízst is közvetített” – magyarázta a szobrászművész.
Fényképből szobor: a hiányos korabeli dokumentáció nyomán aprólékos munkával születnek újjá az eltűnt allegorikus alakok
Fotó: Nagy Attila archívuma
Az évtizedek során a palota eredeti díszítésének számos eleme eltűnt. A korabeli felvételeken még jól kivehető a tető egykori fémdísze, az épület sarkát megkoronázó monumentális oroszlánszobor, valamint a második emeleti ablakok között elhelyezett nőalakok és a homlokzatot gazdagító növényi ornamentika.
„A legkülönösebb sors azonban a Négy évszak allegorikus szobrainak jutott: nemcsak eltűntek, hanem azt sem sikerült tisztázni, pontosan mikor és mi történt velük. Ennek kapcsán több városi legenda is kering: az egyik szerint a kilencvenes években olasz restaurátorok szállították el őket felújítás céljából, ám nem kerültek vissza. Kutatásaink során azonban előkerült egy 1985-ben készült fénykép az épületről, amelyen a szobrok már hiányoznak, így ez a verzió valószínűleg nem állja meg a helyét” – magyarázta Nagy Attila.
A szobrász szerint az eredeti alkotások minden bizonnyal már a kommunizmus időszakában eltűntek.
sokkal inkább annak a szemléletnek eshettek áldozatul, amely kevésbé becsülte a korábbi polgári világ reprezentatív építészetének díszeit.
Nagy Attila szobrászművész az egyik újjáalkotott allegorikus alakkal
Fotó: Nagy Attila archívuma
Az eredeti alkotások hiányában a Négy évszak újraalkotása sajátos feladat elé állította Nagy Attilát: úgy kellett három dimenzióban rekonstruálnia az egykori szobrokat, hogy azok formájáról kizárólag korabeli fényképek alapján alkothatott képet.
A fennmaradt archív felvételek ugyan viszonylag jó minőségűek, valamennyi lényegében ugyanabból a nézőpontból ábrázolja a homlokzatot. A két középső allegorikus alakról ezért több részletet lehetett leolvasni, míg a két szélső szobor, a Tavasz és a Tél egyik oldaláról szinte semmilyen képi információ nem maradt fenn.
„A hiányzó információkat a korszak szobrászati stílusa, valamint az évszakok hagyományos allegorikus ábrázolásai segítettek pótolni. A cél nem az új elemek beemelése volt, hanem olyan megoldások alkalmazása, amelyek hitelesen illeszkednek az eredeti kompozícióhoz” – fogalmazott Nagy Attila.
Visszanyeri egykori arculatát a Kunz-palota: a Négy évszakból már három allegorikus alak ismét a homlokzatot díszíti
Fotó: Nagy Attila archívuma
A legnagyobb szakmai próbatételt ezért az elsőként elkészített Ősz jelentette. A fényképek alapján nemcsak a formát, hanem a szobor pontos méretét és az épülethez viszonyított arányait is meg kellett határozni.
„Az első szobor valóban a legnagyobb kihívást jelentette, mivel akkor még szinte minden kérdésre nekünk kellett megtalálni a választ” – idézte fel Nagy Attila.
A munka technikai szempontból is új területet jelentett számára, korábban ugyanis nem készített ekkora léptékű, homlokzatra szánt alkotást.
A következő allegóriáknál már az első szobor készítése során megszerzett tapasztalatokra támaszkodhatott.
Egyetlen szobor megszületése így is két-három hónapos folyamat:
A Négy évszak alakjai közül a Tavasz is korabeli fényképek nyomán született újjá
Fotó: Heritage of Timişoara / Facebook
A Kunz-palota története ugyanakkor jóval többről szól négy eltűnt és újraalkotott szobornál. Nagy Attila szerint egy történelmi épület sajátos karakterét éppen azok a részletek teremtik meg, amelyeknek az elvesztése külön-külön talán alig feltűnő, együttes hiányuk azonban már az épület egész arculatát megváltoztatja.
„Ide tartoznak nemcsak a szobrok, hanem minden olyan díszítőelem is, amely az idők során eltűnt: díszvázák, címerek, konzolok, ornamentikák, tetődíszek vagy akár az eredeti nyílászárók. Ezek együtt adják az épület egyedi arculatát. Amennyiben ezek hiányoznak, az épület óhatatlanul veszít karakteréből” – fogalmazott.
Hogy ezekből mi állítható vissza hitelesen, azt azonban minden esetben a fennmaradt dokumentáció és a szakmai előkészítés dönti el.
„Temesváron több olyan történelmi épület is fennmaradt, amely az elmúlt évtizedek során elveszítette eredeti homlokzati díszeinek egy részét. Hogy ezekből mi állítható vissza hitelesen, azt minden esetben a fennmaradt dokumentáció és a szakmai előkészítés dönti el” – hívta fel a figyelmet.
A Kunz-palotán több éve zajló munka várhatóan november végén ér fontos állomásához: ekkor tervezik visszahelyezni a Tél allegóriáját, amellyel hosszú évtizedek után ismét teljessé válik a Négy évszak szoborcsoport.
„Nagy öröm lesz látni, hogy a Négy évszak együttese ismét teljes egészében visszakerül a homlokzatra. Ugyanakkor ezt nem végpontnak tekintem, hanem inkább egy új kezdetnek” – mondta Nagy Attila. A szobrász abban bízik, hogy a Kunz-palota példája további hasonló kezdeményezések előtt is utat nyithat, és más történelmi épületek elveszett részletei is visszanyerhetik egykori helyüket.

Közel 130 olyan magyar emlékjelet kutatott fel a Bánságban Bodó Barna temesvári politológus, amelyek az első világháború utáni román közigazgatás beavatkozása nyomán eltűntek vagy „átalakultak”.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
Rátámadtak egy testnevelő tanárra egy ötödik osztályos tanuló szülei szerdán Temesváron, miután a pedagógus rendreutasította gyermeküket a tanórai viselkedése miatt.
Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.
Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.
A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.
A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.
Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.
Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
szóljon hozzá!