
Az első járatnak kijáró vízsugárral fogadták a Wizz Air gépét a brassói reptéren
Fotó: Brassói Nemzetközi Repülőtér
Kedden elindította Brassó–Budapest járatát a Wizz Air légitársaság, a heti három alkalommal közlekedő járat a Székelyfölddel is összekapcsolja a magyar fővárost.
2024. július 02., 12:582024. július 02., 12:58
2024. július 02., 14:122024. július 02., 14:12
A Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér közlése szerint az első járat helyi idő szerint 7.55 órakor érkezett az erdélyi város repülőterére, és 8.30 órakor indult vissza Budapestre.
A Brassó–Budapest-járat elindulását kedden több székelyföldi elöljáró – Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök, Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere – is üdvözölte Facebook-oldalán.
– mondta Antal Ferenc, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) helyettes államtitkára a járat megnyitó ünnepségén kedden Budapesten a Liszt Ferenc-repülőtéren. Antal, aki egyben Budapest Airport igazgatóságának tagja, közölte, bíznak az új járat hosszú távú sikereiben és abban, hogy mind gazdasági, mind kulturális szempontból gyümölcsöző kapcsolatokat eredményez.
„Erdélyi magyarként nagy öröm és megtiszteltetés számomra, hogy itt lehetek ezen az eseményen” – jelentette ki a helyettes államtitkár, aki egyúttal jelezte, a Budapest–Brassó közti közvetlen légijárat új kapukat nyit meg mindkét város és ország számára. A közlekedés gyorsasága és kényelme új lehetőségeket teremt a turizmus, az üzleti kapcsolatok és a kultúra területein – fűzte hozzá.
– mondta Antal Ferenc. Arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt 10 évben fontos célként azonosította a magyar kormány az összeköttetés javítását a szomszédos országok közösségével.
Gabriel Sopanda Románia magyarországi nagykövete a Budapest–Brassó-járat indítása kapcsán közölte „ez fontos nap a számunkra”, amely még közelebb hozza Magyarországot és Romániát.
Bogáts Balázs, a Budapest Airport kereskedelmi vezérigazgató-helyettese kiemelte, hogy a Wizz Air járatának köszönhetően heti háromszor repülhetnek az utasok a Budapest–Brassó-útvonalon.
– fogalmazott Bogáts Balázs.
Arra is kitért, hogy az elmúlt években mindkét ország kormányzata jelentős erőfeszítéseket tett azért, hogy a kétoldalú együttműködés erősödjön és a két ország közötti átjárás gördülékenyebb legyen.
Yvonne Moynihan, a Wizz Air vállalati és ESG területért felelős vezetője elmondta, hogy a Wizz Air szempontjából ez a hatodik új útvonal, amit idén nyáron bejelentettek a Budapest Airportnál és további járatindításokat terveznek.
A magyarlakta régióból eddig ugyanis csak Marosvásárhelyről vagy Kolozsvárról lehetett légi úton eljutni Budapestre, Brassóból és a székelyföldi városokból csupán vonaton volt elérhető a magyar főváros, ami 8–10 óra utazást jelent.
A Wizz Air légitársaság Brassóból Dortmundba és Londonba is repül, jelentősen növelve az egy éve megnyitott brassói légikikötő forgalmát. A dél-erdélyi légikikötőből a nyári hónapok alatt törökországi és egyiptomi helyszínekre is üzemeltet charter járatokat a Fly Lili. A román fapados légitársaság Münchenbe és Stuttgartba is repül Brassóból.
A brassói repülőtér vezetősége korábban közölte, hogy reményeik szerint a légikikötő utasforgalma év végére eléri a 200 ezer utast.

Az eredetileg bejelentett időponthoz képest kissé megkésve, de hétfő este végre meghirdette a jegyértékesítést a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtérről induló járataira a Fly Lili légitársaság.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
szóljon hozzá!