Hirdetés

Referendumjavaslat Nyárádszeredában

A nyárádszeredai önkormányzat városfejlesztési ügyosztályának a vezetője, Simon Ferenc a Krónika érdeklődésére elmondta: január 6-i keltezéssel átiratot küldtek a helyi ortodox egyháznak, amellyel 1000 lejes bírság kifizetésére kötelezik a parókiát amiatt, hogy a múlt év végén a hívek egy csoportja alapkövet és fakeresztet helyezett el a főtéri parkban, a Bocskai-szobor szomszédságában, amelynek felirata szerint ott épül majd fel az új ortodox templom.

Máthé Éva

2009. január 07., 08:582009. január 07., 08:58

Mindezt annak ellenére, hogy a helyi tanács határozata szerint a kérdéses terület parknak számít, és tilos a rendelkezését megváltoztatni, ráadásul az ortodox egyház nem is folyamodott építkezési engedélyért. „Az értesítésben az 1991-es törvény 50-es paragrafusára hivatkoztunk, amely az ilyen típusú törvénytelenségek elkövetése esetén pénzbírságot ír elő” – tudtuk meg az önkormányzat képviselőjétől. Amint arról tegnap beszámoltunk, a kereszt szilveszter éjszakáján kidőlt, vagy szándékosan döntötték ki, az elkövetők személye ismeretlen.

A megyei rendőr-felügyelőség szóvivője, Livia Popa érdeklődésünkre elmondta: a nyomozás folyamatban van, egyelőre még keresik a tettest vagy a tetteseket. Simon Ferenc viszont úgy véli, a rendőrségnek nem azzal kellene foglalkoznia, hogy kik távolították el a keresztet, hanem azzal, hogy kik állították azt fel a főtéren, törvénytelenül. Véleményével Livia Popát is szembesítettük. „A rendőrség nem kapott bejelentést a nyárádszeredai polgármesteri hivataltól erre vonatkozóan, viszont az ortodox egyház feljelentést tett a kereszt eltávolítása miatt. Mi ennek nyomán indítottunk eljárást. Ha az önkormányzat is hozzánk fordult volna, akkor azt is vizsgálnánk, hogy törvényes volt-e a kereszt elhelyezése. De azt hiszem, ez nem ránk tartozik, ezzel más hatóságnak kell foglalkoznia” – magyarázta a megyei rendőrség sajtóreferense.

Időközben Csíki Sándor városi tanácsos, az Erdélyi Családszervezetek Szövetségének az elnöke hétfőn határozattervezetet nyújtott be a nyárászeredai önkormányzathoz, melyben referendum kiírását szorgalmazza. Érdeklődésünkre elmondta: a helyi jellegű népszavazás célja a Maros megyei település főterén található zöldövezet jelenlegi állapotának megőrzése lenne. „Sokgyermekes apaként felelősséget érzek azért, hogy városunk békéjét semmi ne zavarja meg, ezért tettem a javaslatot – nyilatkozta a Krónikának Csíki. – Most már a tanácsosi testületen múlik az, hogy megszavazza a kezdeményezésemet. Úgy gondolom, a népszavazást március 15-én lenne időszerű megszervezni.”

A 97 százalékban magyarok lakta város polgárainak többsége ellenzi az ortodox terjeszkedést. A lakosok egy csoportja nyílt levelet intézett a helyi és megyei önkormányzathoz, illetve a Maros megyei parlamenti képviselőkhöz és szenátorokhoz, amelyben kérik, akadályozzák meg a templomépítést. A tiltakozók a helyi tanács határozatára hivatkoznak, amely szerint a terület – amelyre a görögkeleti hajlékot tervezték – a város parkja, így nem szabad megváltoztatni a rendeltetését. A kisvárosban mindössze tíz ortodox család él, őket az andrásfalvi fatemplom és egy kápolna szolgálja ki.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
Hirdetés