Hirdetés

Programözön mindenkinek

A bioenergia iránt érdeklődők, a nemes borok rajongói, a kulturális eseményekre kíváncsiak és a különféle zenei stílusok iránt érdeklődők egyaránt találhattak kedvükre való programot a Bihar megyei Érmihályfalván 16. alkalommal megrendezett Nyíló Akác Napokon.

2008. május 19., 00:002008. május 19., 00:00

Az érmelléki városban csütörtöktől vasárnapig párhuzamosan több helyszínre is várta a látogatókat a rendezvénysorozat szervezője, a helyi önkormányzat. Noha a hivatalos megnyitót pénteken tartották, csütörtökön már dísz- és haszonállat-bemutatóval, vállalkozói fórummal, borversennyel és a bioenergia hasznosításáról szóló szimpóziummal várták a Mihályfalvára érkezőket. Ugyanerre a napra időzítették az RMDSZ 5. önkormányzati konferenciáját is, amelyen Markó Béla elnök a mihályfalviaknak bókolva azt javasolta: a tulipán mellett ezentúl legyen a szövetség jelképe az akác is, amely „szúr ugyan, ellenben édes a méze, gyökerével pedig megköti a szülőföld homokját”. Pénteken délelőtt az RMDSZ-székházban helyi alkotók festményeiből, fotóiból, fafaragásaiból nyílt tárlat, és a világ legerősebb embere címmel büszkélkedő Fekete Lászlóval is találkozhatott a közönség. A gömöri fotóklub tárlatán kívül Fekete Hajnal képeiből és Szilágyi Ferenc érmeművész alkotásaiból is nyílt kiállítás. Megünnepelték a 85 éves múltra visszatekintő érmihályfalvi labdarúgást: a helyiek egyik testvérvárosuk, a magyarországi Balmazújváros focistáival mérték össze tudásukat, este pedig a nagyváradi Miraj és a magyarországi Zanzibar koncertezett.

Kicsiknek és nagyoknak

Szombaton délelőtt sakkverseny és gyermekbanzáj szerepelt műsoron, az akácosban pedig motokrossz versenyt tartottak. Sok érdeklődőt vonzott a fogatok és hintók felvonulása is. Az emberek jólesően sétáltak a forgalom elől lezárt főtéren, ahol a lacikonyhák és az árusok hosszú sora várta a vásárlókat. A színpad fölött Érmihályfalva testvérvárosainak zászlóit lengette a felerősödő szél, az égiek azonban kegyesek voltak a szervezőkhöz: a rövid zápor az utcán kavargó port elverte ugyan, de nem zavarta meg a rendezvényt. A bódék megszokott felhozatala mellett (bizsuk, plüssállatok, műanyag játékok) egy rendhagyó sátrat is felfedeztünk, ahol a magyarországi Dunabogdányból a Nyíló Akác Napok idejére „hazalátogató” Fodor Károly kínálta a hagyományosat a modernnel ötvöző merítettpapír-munkáit. A mestertől – akinek az érmelléki Nagykágyáról származó felmenői települtek át Magyarországra – névnapi vagy születésnapi üdvözleteket, a borivók tízparancsolatát és bibliai igeszakaszokat is be lehetett szerezni. Miközben a Sass Kálmánról elnevezett református gyülekezeti teremben a nagyváradi Kiss Stúdiószínház művészei, Kiss Törék Ildikó és Varga Vilmos Wass Albert írásaiból összeállított, Kinyílt a tavasz mint egy imádság című műsorukat adták elő, a főtéren elkezdődött a néptáncgála. Elsőként a holtmarosi (Maros megye) néptáncegyüttes ifjú táncosai ropták a színpadon, majd a Debrecenből érdekezett Hajdú Táncegyüttes tagjai tartottak néptáncbemutatót, a fellépők sorát pedig a helyi Nyíló Akác Néptáncegyüttes zárta. A néptáncgála után a Miss Nyíló Akác nyolc versenyzője utcai viseletben, fürdőruhában és estélyiben pompázott a színpadon, fellépéseik között divatbemutatóval szórakoztatták az egyre gyarapodó közönséget. Az ifjú hölgyeket tapssal s fütytyökkel biztatták a nézők, s hangos ovációval fogadták a szépségkirálynővé választott Teigler Évát, akinek Kovács Zoltán polgármester nyújtotta át a pénzjutalmat. Bár az előzetesen kiadott programban a Rap Phenomen’s fellépése szerepelt, a tánccsoport tagjai helyett kimonós karatékák lepték el a színpadot. A Good Dragon sportolóinak látványos bemutatójából kiderült, hogy a kellően edzett hasizmokon a léc is eltörik, megfelelő módszerekkel pedig a késes támadó is leszerelhető. A karatékák helyét a raptáncosok vették át, produkciójukkal ráhangolva a tömeget a szombati sztárvendég, a Sub Bass Monster koncertjére, amelyet a helyi Móka színjátszó csoport előadása, majd diszkó követett.

Tűzijátékkal búcsúztak

A Nyíló Akác Napok tegnapi zárónapjának délelőttjén minifocitornát, gasztronómiai versenyt tartottak, délben pedig megkoszorúzták Simonyi óbester emléktábláját. Szintén tegnap mutatták be Balázsné Kiss Csilla református lelkész A lélek csendje című könyvét, majd Pártok és polgárok címmel tartottak fórumot az érmelléki városban. A délután a szórakozás jegyében telt: a Pipacsok Néptáncegyüttes fellépését a Dreamers könnyűzenei koncertje követte, a Bartók Béla Művelődési Házban a hajdúnánási Naná színház vendégszerepelt, miközben a Széchenyi téri színpadon a Fly Project és a magyarországi Apostol szórakoztatta a nézősereget. A közönség éjfélig bulizhatott az idei Nyíló Akác Napokon, amelyeket rövid záróünnepség keretében tűzijátékkal búcsúztattak el.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
Hirdetés
Hirdetés