Hirdetés

Problémás irodaalapítás Mihályfalván

Magánszemélytől bérli az érmihályfalvi demokrácia-központjának leendő székhelyét az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), miután az önkormányzati ingatlant, amelyet eredetileg erre a célra használtak volna, nem ítélte a szervezetnek a tanács – mondta el a Krónikának Szilágyi Ferenc, a Magyar Polgári Párt (MPP) helyi tanácsosa.

Nagy Orsolya

2010. december 20., 08:472010. december 20., 08:47

Elmesélte: korábban az EMNT kérvényt nyújtott be a Bihar megyei város önkormányzatához, hogy biztosítson helyet a szervezet alakuló irodahálózata számára – de azt mondja, számított rá, hogy nem kapnak irodát erre a célra. A Magyar Polgári Párt (MPP) helyi szervezete – amelynek ő az alelnöke – ekkor úgy döntött, lemond saját székháznak használt irodájáról az EMNT javára. Szilágyi Ferenc elmondása szerint a helyi tanács illetékes bizottsága, melynek négy RMDSZ-es mellett ő maga is tagja, még egyöntetűen egyetértett a tervvel, de mire plénum elé került az indítvány, már a szövetség valamenynyi tanácsosa ellene szavazott.

„Nekem támadtak, politikai jellegű kérdéseket tettek fel” – méltatlankodik az MPP-s tanácsos. Mint mondta, képviselőtársai olyan kérdéseket szegeztek neki, hogy miért avatkozik bele a magyar állam Románia belügyeibe. Az indítvány megbukott, az EMNT pedig végül magánszeméllyel kötött bérleti szerződést a demokrácia-központra. Az önkormányzatnak 50 lejes havi bérletet ajánlott az EMNT, ami Szilágyi Ferenc szerint a többi párttal összehasonlításban a legtöbb a városban – az MPP 35 lejt fizetett érte –, így pedig, hogy magánszemélytől bérelnek irodát, 550 lejt fizetnek havonta.
Az érmihályfalvi tanácsban 14 RMDSZ-es, 2 MPP-s és egy demokrata-liberális párti (PDL) képviselő van.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
Ismét ragyogni fog Erdély látványossága
2026. október 16., péntek

Ismét ragyogni fog Erdély látványossága

Hirdetés
2026. október 16., péntek

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának

A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.

Nem végezte el a szakirányú képzést, ajtót mutattak az RMDSZ alprefektusának
2026. október 16., péntek

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig

Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.

Szülőföldön magyarul: már nincs sok az erdélyi utalásig
2026. október 16., péntek

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját

Minősített emberölés miatt vádat emeltek egy 52 éves, jelenleg előzetes letartóztatásban lévő férfi ellen, aki a vád szerint halálra késelt egy 22 éves fiatalt egy Málnás közelében lévő erdőben – közölte a Kovászna megyei ügyészség.

Bíróság elé állították a székelyföldi gyilkosság vádlottját
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya

A magyar kormány 110 millió forintos támogatással járul hozzá a szilágycsehi református templom helyreállításához – jelentette be Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter a szilágysági városban tett látogatásán.

Romok között született remény: magyar kormányzati segítséggel épülhet újjá a szilágycsehi református templom tornya
2026. október 16., péntek

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
2026. október 16., péntek

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon

Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős minisztert és küldöttségét látta vendégül csütörtök este a Királyhágómelléki Református Egyházkerület (KREK) a nagyváradi Reflex Központban – közölte a KREK.

Partiumi püspökökkel és politikusokkal vacsorázott Tarr Zoltán Nagyváradon
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben

Holtan találtak csütörtök este egy 50 éves erdőőrt a Máramaros megyei erdészeti igazgatóság egyik vadászterületén, feltételezések szerint szarvasbika támadhatta meg – közölte pénteken a Romsilva a Facebook-oldalán.

Szarvasbika ölhetett meg egy erdőőrt Erdélyben
2026. október 16., péntek

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak

Három személygépkocsi és két haszongépjármű keveredett balesetbe csütörtök éjjel egy óra körül az A1-es autópálya Arad megyei szakaszán, az 530-as kilométerszelvényéhez.

Tömegbaleset a sztrádán: öt jármű ütközött össze, több embert kórházba szállítottak
2026. október 15., csütörtök

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról

A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.

„Megalázó, bojkottálni kell”. Magyar iskolaigazgató a vitatott versenyvizsgákról
Hirdetés
Hirdetés