
Archív felvétel
Fotó: Kristó Róbert
Bírálta hétfőn a Tanulók Országos Tanácsa a nyolcadik osztályosok próba-képességvizsgája, valamint a próbaérettségik megszervezésének módját, és azt tanácsolják a tanulóknak, hogy ne töltsék ki a vizsgalapokat.
2019. március 11., 14:112019. március 11., 14:11
2019. március 11., 14:142019. március 11., 14:14
„Üresen adjuk be a lapokat, mert a próbavizsgák nem a készségeinket mérik fel, csak a felhalmozott ismeretanyagot. Nem a kritikai gondolkodásra való képességünket értékelik ki, csak az osztályteremben tollba mondott ismeretek reprodukálásának képességét” – olvasható a Tanulók Országos Tanácsa (CNE) által az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott közleményben.
„Üresen adjuk be a lapot, mert tisztában vagyunk vele, hogy a minisztérium kísérleti nyulaknak használ minket, egy diagrammhoz szükséges számadatoknak” – írják a diákok, akik szerint indokolatlan a hetedik osztályosoknak próba-képességvizsgát tartani.
A tanulók tiltakozására a tanügyminisztérium úgy reagált, hogy az idei próba-képességvizsga és a próbaérettségi megszervezésére vonatkozó miniszteri rendelet kibocsátása előtt tanácskoztak a tanulók, szülők és tanárok képviselőivel, és
Az oktatási tárca felidézi válaszában, hogy 2018-ban a próba-képességvizsgára beiratkozott 150 603 tanuló közül mindössze 55 080-nak sikerült megírnia az ötöst matematikából, román nyelv és irodalomból pedig 31 440-en nem érték el az átmenő jegyet. Ezek az eredmények azt igazolják, hogy minden érintettnek nagyobb erőfeszítéseket kell tennie ahhoz, hogy a képességvizsgán javuljon a tanulók teljesítménye – teszi hozzá a szaktárca.
Halad a fejlesztés Erdély egyetlen működő sóbányájában: egyeztetést tartott Torda polgármestere a József-tárna felújításáról. A 25 milliós eurós uniós, forrásból finanszírozott beruházás tavaly óta fokozottan fontossá vált Erdély turizmusa számára.
Az iskolák és egyetemek környékének fokozott ellenőrzésével, megelőző programokkal és a fiatalok körében egyre népszerűbb elektromos rollerek használatának szigorúbb felügyeletével kezdte az új tanévet a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság.
Lincshangulat alakult ki szerdára virradóra a Temes megyei Csene településen, ahol idén januárban a brutális tinédzsergyilkosság történt. A Temes megyei törvényszék által pénteken meghozott alapfokú ítélet nem nyerte el a helyiek tetszését.
Európa legjobb bárjai közé került egy kolozsvári létesítmény, ahol a kocsma csak egy része a történetnek: a Heltai FolkCenter könyvtárként indult, ma pedig táncházak, néptáncpróbák, gyerekprogramok és diákrendezvények otthona.
Fenntartja az Észak-Bihari Vízszolgáltatóról és az érmelléki RMDSZ vezetőiről tett kijelentéseit Csomortányi István.
A székelyudvarhelyi Vándor székely-szobor eltávolításáért pereskedő Bogdan Ionescu ügyvéd a Krónikának elmondta: három, Wass Albert néven látható „hasonmás” szobrot talált Magyarországon. Szakács-Paál István polgármester szerint az udvarhelyi az eredeti.
Az 1956-os forradalom erdélyi eseményeire és az utána következő megtorlásokra is emlékeznek a 70. évforduló alkalmából tartandó rendezvénysorozaton Székelyföldön 56-os elítéltek és volt politikai foglyok közreműködésével.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
szóljon hozzá!