Hirdetés

Potápi a Tusványos megnyitóján: a nemzet közjogi egyesítése gyakorlatilag befejeződött

•  Fotó: MTI

Fotó: MTI

A nemzetpolitika bizonyított: a nemzet közjogi egyesítése gyakorlatilag befejeződött, a mai országgyűlés már nemzetgyűlésként működik – állapította meg Potápi Árpád nemzetpolitikai államtitkár szerdán Tusnádfürdőn, a 29. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján.

MTI

2018. július 25., 15:412018. július 25., 15:41

2018. július 25., 16:162018. július 25., 16:16

„Azon fáradozunk, hogy hazánk szabadságának visszaszerzésével nemcsak a nemzetnek, de az egyetemes Európának és a keresztény ügynek is szolgálhassunk” – köszöntötte a tábort a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkárságának vezetője, II. Rákóczi Ferenc 1705-ben megfogalmazott, szerinte ma is találó gondolatát idézve.

Az államtitkár méltatta a Tusványosként emlegetett, csaknem három évtizedes múltú szellemi műhely nemzetpolitikai érdemeit, és azon szervezetek munkáját, amelyek a határon túli magyarok regisztrációját, illetve szavazataik begyűjtését segítették az idei országgyűlési választáskor.
Elmondta: a Fidesz-KDNP pártszövetség 96 százalékot meghaladó támogatottságot élvez a határon túli magyar választók körében, és – „bár nehéz lesz ezt a számot növelni" – azon lesz, hogy megfeleljen bizalmuknak.Úgy vélekedett: Tusványosra egyre többen odafigyelnek, és ebben kiemelkedő szerepe van Orbán Viktor miniszterelnöknek.

Hirdetés
Idézet
Többször tapasztaltuk azt, hogy amit itt, Tusnádfürdőn mondott a miniszterelnökünk, az az európai vagy világpolitikában köszönt vissza”

– mutatott rá a nemzetpolitikai államtitkár.

•  Fotó: Beliczay László Galéria

Fotó: Beliczay László

A Bálványosi Nyári Szabadegyetem alapítóinak egyikeként Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke úgy értékelte: az országgyűlési választások megmutatták a nemzet egységét, a kormánytöbbség kétharmados eredményében „ott van” a határon túliak szavazata is, és így a következő négy évben folytatódhat a nemzetegyesítés, „össze fog nőni, ami összetartozik”.

A Tusványost a szókimondás, a nemzeti összetartozás iránti és európai elkötelezettség jellemzi, de a román–magyar párbeszéd normalizálása terén, amit már az induláskor a célok közé soroltak, még hiányérzetük van az alapítóknak.

Idézet
Az elkövetkező évek programja: megbeszélni román és európai barátainkkal, hogy nem ellenük, hanem értük, közös ügyeinkért vagyunk, hogy a felelősségünk nemcsak a két nép, két ország viszonya, hanem Közép-Európa helyzete, biztonsága és végső soron az egész transzatlanti térségnek a sikere” – mondta a Tusványos alapítója.

Németh Zsolt úgy vélekedett: Magyarországnak és Romániának a nemzetek Európájáért kell szövetségre lépnie, és kifejezte reményét, hogy - a közép-európai építkezést felkarolva - Románia sikeresen látja majd el 2019 első felében az Európai Uniós elnökségét.

A Tusványos másik alapítójaként Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt ügyvezető elnöke felidézte: a szabadegyetem számos, megfogalmazásuk idején még „eretneknek” minősülő nemzetpolitikai témát vitt be a magyar közgondolkodásba és idén is a magyarságot foglalkoztató kérdésekre összpontosít, amelyeknél tetten érhető az „állandóság a változásban és változás az állandóságban”. Kijelentette:

szó lesz arról, hogy Romániában ma ismét „koncepciós ítéletek születnek”, elakadt a restitúció, sőt újraállamosítás zajlik, de visszatérő téma a magyar orvosképzés helyzete és az autonómia ügye is mert ezekben nincs áttörés.

A Hargita megyei Tusnádfürdőn 25 rendezvénysátor több száz programmal várja vasárnap hajnalig a szabadegyetem és diáktábor résztvevőit. Orbán Viktor miniszterelnök szombat délelőtt a sportpálya előtti nagyszínpadon tart előadást a idei tábor mottójául is szolgáló "Szenvedélyünk Tusványos" című fórumon.


szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása

Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.

Megkezdődött egy székelyföldi középkori templom teljes körű felújítása
2026. április 30., csütörtök

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket

A Kovászna megyei önkormányzat elnöke, Tamás Sándor szerint nincs rendjén, hogy a megyei hatóságoknak katonai létesítmények őrzését kell finanszírozniuk.

Normális? Magáncégek őrzik a katonákat, amiért a megyei önkormányzatok fizetnek százezreket
2026. április 30., csütörtök

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon

Nem szervezik meg ebben az évben a Szent László Napokat Nagyváradon, mindezt a szervezők jelentették be csütörtökön. A Szent László Egyesület forráshiánnyal indokolja a tizenhárom kiadást megélt fesztivál elmaradását.

Ennyi volt: idén elmarad a Szent László Napok Nagyváradon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint

Visszaélésekkel és szabálytalanságokkal vádolja az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom az RMDSZ-t a magyar országgyűlési választáson, mindenekelőtt a levélszavazatok összegyűjtésében betöltött szerepe miatt.

„Törvényesen, de leszabályozatlanul” járt el az RMDSZ a levélszavazás során az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom szerint
2026. április 30., csütörtök

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája

Több mint tízmillió lejes uniós forrásból újulhat meg a Bonchidához tartozó, mindössze 161 lakosú Gyulatelek barokk műemléke, a jelenleg romos állapotban lévő Dujardin-kúria, amely a kegyetlenségéről elhíresült Kolozs megyei báró rezidenciája volt.

Megmenekül az enyészettől a kegyetlenségéről hírhedt Kolozs megyei báró kúriája
2026. április 30., csütörtök

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon

Egyre több gazda nehezményezi az Arad megyei Sikula községben, hogy nem tud áthaladni mezőgazdasági gépeivel a település hídján a Fehér-Körös felett, mert a felújítás során túl szűkre tervezték a létesítmény hasznos felületét.

Gazdapanaszok: nem férnek el a mezőgazdasági gépek az egymillió euróból felújított hídon
Hirdetés
2026. április 30., csütörtök

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza

Már 42 százalékosban elkészült az észak-erdélyi autópálya Bihar és Bisztraterebes közötti szakasza, ami 8%-os előrelépést jelent a múlt havi jelentéshez képest – jelentette be az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR) szerdán.

Már majdnem félig elkészült az észak-erdélyi autópálya egyik fontos szakasza
2026. április 30., csütörtök

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást

A Tisza a magyar nemzet egységéért és a megbékélésért dolgozik, semmilyen új, határon túli párt alapításában nem vállal szerepet, és nem támogat olyan kezdeményezéseket, amelyek a közösség megosztására lennének alkalmasak – szögezte le Tarr Zoltán.

Tarr Zoltán: a Tisza nem vállal szerepet új, határon túli párt alapításában, nem támogatja a megosztást
2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
Hirdetés