Hirdetés

Petrillai robbanás: megvádolt vezetők

A bányavállalat öt vezetője felelős a tavaly novemberben történt petrillai bányarobbanásért, amelyben 13 vájár vesztette életét, 15 pedig munkaképtelenné vált – derül ki a munkaügyi felügyelőség jelentéséből. Eszerint a vállalatnál nem tartották be az egészségügyi és munkabiztonsági előírásokat, így a vezetők okolhatók a tragédiáért, közölte Mariana Basuc munkaügyi főfelügyelő.

Hírösszefoglaló

2009. április 09., 08:442009. április 09., 08:44

Mint mondta, a bánya igazgatója, a munkabiztonságért felelős főmérnök, a mentőszolgálat vezetője, a termelési főmérnök és az 1-es számú körzet vezetője nem tett eleget kötelességének. Közülük azonban csak hármat lehet felelősségre vonni, az utóbbi kettő ugyanis a robbanás során életét vesztette. Basuc szerint a felügyelőség 18 bírságot rótt ki az érintettekre, 14-et a petrillai kirendeltségre, négyet pedig a petrozsényi bányavállalatra összesen 152 ezer lej értékben. Mint mondta, a hasonló tragédiák megelőzése érdekében tíz műszaki és szervezési intézkedést is végrehajtatnak velük, ezek kivitelezését a megyei munkaügyi igazgatóság felügyeli.

A felügyelőség vizsgálata során kiderült, hogy a 2008. november 15-én 14.49 és 18.30-kor bekövetkezett robbanás két kollektív munkabalesethez vezetett. Az elsőt követően nyolc vájár halálosan megsérült, míg másik kilenc ideiglenesen munkaképtelenné vált, a második detonáció öt bányász halálát eredményezte, hat pedig megsérült.

A jelentés szerint a bánya vezetősége nem jelentette, hogy a robbanást megelőző napokban a metángáz sűrűsége meghaladta az egy százalékot, és a jegyzőkönyvekben 0,3–0,4 százalékot tüntetett fel. Arról sem számolt be, hogy november 10-én és 14-én több bányász rosszul lett, füstmérgezést szenvedtek. Ugyanakkor megtagadta, hogy megtegye a szükséges intézkedéseket, amelyek révén megelőzhette volna a tragédiát, és a robbanások után sem kezelte a súlyának megfelelően az ügyet.

Egyébként a felelősök közül egyik sem tartotta meg tisztségét a munkabaleset után, Aurelian Niculát, a bánya igazgatóját felmentették tisztségéből, azóta is betegszabadságon van. A Mediafax hírügynökség megkeresésére nem kívánta kommentálni a jelentést. Gheorghe Roşu munkabiztonsági főmérnököt szintén leváltották, jelenleg mérnökként dolgozik a vállalatnál. Ştefan Ungur, aki a mentésért felelt, jelenleg az egyik egység vezetője. A petrozsényi Országos Kőszénfejtő Vállalat vezetői azt állítják, a sajtóból értesültek  a jelentésről, és ezt mondták a Zsil-völgyi bányászszakszervezetek vezetői is.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. május 02., szombat

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát

A korábbi RMDSZ‑vezető a fűnyíró kését próbálta megélezni, amikor a gép rázuhant.

Tisztázta a rendőrség Takács Csaba halálának okát
Hirdetés
2026. május 02., szombat

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében

Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.

Magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében
2026. május 02., szombat

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.

Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.

Nyitottság, kreativitás szükséges Parajd és a térség turizmusának valamelyes talpra állásához – 1.
2026. május 01., péntek

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke

Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.

Tragikus körülmények között elhunyt az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is

Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.

Péró Tamás: alelnökként könnyebb a magyar érdekek érvényesítése a költségvetés elfogadásakor is
2026. május 01., péntek

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban

Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.

Ittasan, jogosítvány nélkül és illegális faanyaggal: lebukott egy traktoros Máramarosban
2026. május 01., péntek

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat

Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.

Magyar gyártmányú gőzmozdonnyal reklámozzák a helyreállított erdélyi kisvasutat
Hirdetés
2026. május 01., péntek

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel

Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.

Majális a körösfői Riszeg alatt: több évtizedes hagyományőrzés új elemekkel
2026. május 01., péntek

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön

Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.

Pont kerül a végére: a hétvégén felavatják Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön
2026. április 30., csütörtök

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren

Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.

Utasrekord a Székelyföldet is kiszolgáló repülőtéren
Hirdetés
Hirdetés