2009. április 09., 08:442009. április 09., 08:44
Mint mondta, a bánya igazgatója, a munkabiztonságért felelős főmérnök, a mentőszolgálat vezetője, a termelési főmérnök és az 1-es számú körzet vezetője nem tett eleget kötelességének. Közülük azonban csak hármat lehet felelősségre vonni, az utóbbi kettő ugyanis a robbanás során életét vesztette. Basuc szerint a felügyelőség 18 bírságot rótt ki az érintettekre, 14-et a petrillai kirendeltségre, négyet pedig a petrozsényi bányavállalatra összesen 152 ezer lej értékben. Mint mondta, a hasonló tragédiák megelőzése érdekében tíz műszaki és szervezési intézkedést is végrehajtatnak velük, ezek kivitelezését a megyei munkaügyi igazgatóság felügyeli.
A felügyelőség vizsgálata során kiderült, hogy a 2008. november 15-én 14.49 és 18.30-kor bekövetkezett robbanás két kollektív munkabalesethez vezetett. Az elsőt követően nyolc vájár halálosan megsérült, míg másik kilenc ideiglenesen munkaképtelenné vált, a második detonáció öt bányász halálát eredményezte, hat pedig megsérült.
A jelentés szerint a bánya vezetősége nem jelentette, hogy a robbanást megelőző napokban a metángáz sűrűsége meghaladta az egy százalékot, és a jegyzőkönyvekben 0,3–0,4 százalékot tüntetett fel. Arról sem számolt be, hogy november 10-én és 14-én több bányász rosszul lett, füstmérgezést szenvedtek. Ugyanakkor megtagadta, hogy megtegye a szükséges intézkedéseket, amelyek révén megelőzhette volna a tragédiát, és a robbanások után sem kezelte a súlyának megfelelően az ügyet.
Egyébként a felelősök közül egyik sem tartotta meg tisztségét a munkabaleset után, Aurelian Niculát, a bánya igazgatóját felmentették tisztségéből, azóta is betegszabadságon van. A Mediafax hírügynökség megkeresésére nem kívánta kommentálni a jelentést. Gheorghe Roşu munkabiztonsági főmérnököt szintén leváltották, jelenleg mérnökként dolgozik a vállalatnál. Ştefan Ungur, aki a mentésért felelt, jelenleg az egyik egység vezetője. A petrozsényi Országos Kőszénfejtő Vállalat vezetői azt állítják, a sajtóból értesültek a jelentésről, és ezt mondták a Zsil-völgyi bányászszakszervezetek vezetői is.
Széll Lőrinc eddigi alprefektus személyében magyar prefektust neveztek ki Hunyad megyében.
Milyen lehetőségek nyílhatnak a majdnem egy évvel ezelőtti parajdi bányakatasztrófa után a térség turizmusának tovább éltetésére? Parajd jócskán megcsappant idegenforgalmának potenciális lehetőségeiről dr. Horváth Alpár egyetemi oktatót kérdeztük.
Tragikus hirtelenséggel meghalt Takács Csaba, az RMDSZ egykori ügyvezető elnöke. A gyászhírt Kelemen Hunor szövetségi elnök tette közzé közösségi oldalán.
Csütörtöki ülésén fogadták el Arad megye költségvetését. Kidolgozásánál figyelembe vették a RMDSZ-es vezetésű önkormányzatok, a jelentős számban magyarok által lakta települések, a magyar történelmi egyházak és a magyar civil szervezetek igényeit is.
Súlyos szabálytalanságok sorát tárták fel a rendőrök Máramaros megyében, amikor egy traktort ellenőriztek Jód településen: a járművezető jogosítvány nélkül, ittasan vezette a járművet, miközben igazolatlan eredetű faanyagot szállított.
Különleges utazásra hívják az erdélyi tájak és a vasút szerelmeseit Szeben megyében május elsején és másodikán: gőzmozdony vontatta szerelvényen utazhatnak a kisvasúton, amelyet románul „mokanicaként” emlegetnek.
Kétnapossá bővült, gyerekek és felnőttek számára egyaránt izgalmas programokat kínál a Riszegtetői Ifjúsági Majális, amelyet május 1–2. között rendeznek Körösfőn. A több mint három évtizedes múltra visszatekintő rendezvényről a szervezőkkel beszéltünk.
Vasárnap avatják fel Petőfi Sándor egészalakos bronzszobrát Sepsiszentgyörgyön. Gergely Zoltán szobrászművész alkotása a székelyföldi város legújabb, a költőről elnevezett parkjában kap helyet.
Immár több mint 50 ezer utast regisztrált idén áprilisban a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér, ami a létesítmény történetének eddigi legforgalmasabb hónapját jelenti.
Megkezdődött a Hargita megyei Küsmöd református templomának teljes körű felújítása – közölte a Teleki László Alapítvány csütörtökön.