2010. június 16., 08:122010. június 16., 08:12
A döntés értelmében egy mintegy 4 kilométeres út kötné össze a Tudor lakónegyedet a megyei kórházzal. A műút megépítése viszont több hektár erdő kiirtását feltételezné, amit a város civil szervezetei is elleneznek.
A tegnapi tárgyaláson a felperesek kérésére a törvényszék a városi, illetve a megyei főépítészhez fordult, az urbanisztikai engedély bemutatását kérve. Kincses Előd ügyvéd a Krónikának elmondta, egyik főépítész sem tud bemutatni efféle okiratot, ugyanis a somostetői útépítésre nem készült városrendezési terv. Adriana Miheţ, Marosvásárhely főépítésze korábban egy, a város koronkai kijáratát taglaló engedélyt mutatott be, holott az erdei út a település jeddi kijáratától indulna. A megyei hatóságok sem készítették el a Somostető urbanisztikai tervét. „Van egy terv, de az nem a Somostetőre, hanem a leendő regionális kórházra vonatkozik, amelyben elemeztünk egy esetleges kijáratot az erdő irányában. Ezt viszont a városi tanács nem hagyta jóvá” – tudtuk meg Csortán Ilonától, Maros megye főépítészétől.
A következő tárgyalásra két hét múlva kerül sor. A felperesek abban reménykednek, hogy ekkor már döntés is születik, s a törvényszék már el is rendeli a tanácsi határozat hatályba lépésének szüneteltetését. Kincses Előd, tolmácsolva ügyfelei álláspontját, rámutatott, amennyiben a városháza elhamarkodottan nekilát a munkálatoknak, és a november végén kezdődő alapfokú perben a törvényszék mégis a felpereseknek ad igazat, visszaállíthatatlan kár keletkezhet. „Hat-hét, vagy akár nyolc hektár erdő pótolásához akár száz évre is szükség lehet” – szögezte le Kincses Előd.
A havazás, a viharos szél és a jelentősen romló látási viszonyok miatt fokozott óvatosságra intik a hegyekbe induló turistákat a hegyimentők, az ajánlások az ország valamennyi magashegységében érvényesek.
Újabb halasztás történt a györgyfalvi álépítészként ismertté vált Szeredai Lóránt büntetőügyében. A bíróság idén márciusban három év és öt hónap letöltendő szabadságvesztésre ítélte a férfit, aki éveken keresztül szakmai jogosultság nélkül tervezett.
Heves vitát váltott ki Tarr Zoltán bejelentése, miszerint a magyar kormány 110 millió forinttal támogatja a szilágycsehi református templom leomlott tornyának újjáépítését.
A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) írott sajtó nívódíjában részesült a Krónika munkatársa, Kiss Judit. A szakmai szervezet Csíksomlyón zajló tisztújításán Kacsó Sándort választották a MÚRE új elnökévé.
Köbméterenként átlagosan 280 lejért értékesített tűzifát a lakosságnak a Romsilva 2026 első kilenc hónapjában, ám a tényleges árak fafajtánként és térségenként jelentősen eltérnek.
Két új, különböző nehézségű hegyi túraútvonalat avatnak fel október végén Jósikafalva (Beliș) térségében. A 21, illetve 7–8 kilométeres körtúrák a környék legszebb kilátópontjait és a víztározó partvidékét érintik.
A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.
Három cégcsoport pályázik Erdély látványossága, a fogarasi vár újabb felújítási munkálatainak elvégzésére.
A bukaresti kormány pénteki határozatával felmentette tisztségéből Buzás-Fekete Mária Kolozs megyei alprefektust – közölte a kabinet.
Megkezdődnek a külhoni magyar gyermekek és fiatalok nevelési, oktatási, valamint tankönyv- és taneszköz-támogatásainak, továbbá a hallgatói támogatások kifizetései – közölte a budapesti Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium.