
Fotó: Pixabay.com
Jövő tanévtől pénzügyi, illetve jogi nevelés tantárgyakkal bővül az elemi iskolásoknak oktatott ismeretanyag. A vonatkozó törvénytervezetet döntő kamaraként fogadta el hétfőn a szenátus.
2021. október 19., 14:042021. október 19., 14:04
2021. október 19., 14:052021. október 19., 14:05
A törvény azok után lép érvénybe, hogy – Klaus Iohannis államfő láttamozása után – megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
– tájékoztatott a Hotnews hírportál. A Vedem Just nevű civil szervezet emlékeztet: a törvénytervezet eredetileg csak a vállalkozói-pénzügyi nevelés bevezetését tartalmazta, a képviselőház ilyen formában fogadta el tavaly szeptemberben. Ám a szenátus oktatási, ifjúsági és sportbizottságában módosítottak a tervezeten, belefoglalva a jogi ismeretek oktatását is. A felsőház hétfőn már ebben a formában szavazta meg a törvényt döntő kamaraként.
A jogszabály a tanügyi törvény 68. cikkelyét módosítja, amely szerint az elemi és általános iskolai tanterv immár nyolc kulcsfontosságú témakörre alapoz: román nyelv és a kisebbségek esetében anyanyelv; idegen nyelvek; matematika, tudományok és technológia; digitális-információtechnológiai ismeretek; társadalmi és polgári ismeretek; vállalkozói, pénzügyi és jogi ismeretek; kulturális érzékenység és megnyilatkozás; a tanulás módjának elsajátítása.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
Emil Boc polgármester hivatalosan is felszólította a kolozsvári metró kivitelezőjét a felhalmozódott késések behozására, valamint a projekt következő szakaszaira vonatkozó egyértelmű ütemterv bemutatására.
szóljon hozzá!